Egy kis retró (?) – a gombfoci

Gyermekkorom egyik kedves szórakozása, most újra népszerű lehet a karantén idején

Még javában az általános iskola padjait koptattam, amikor először találkoztam a gombfocival. Érdekes módon az osztályunkban nem volt nagy divatja, édesapámtól hallottam először a játékról, a szabályokról, hiszen az ő ifjúságában még nagyobb respektje volt a játéknak. Így aztán nem is volt kérdés – hiszen nagyon szeretjük a futballt a családban – hogy elkezdünk gombfocizni.

De hogy álljunk neki? Nem tudtuk, hogy már léteznek már kimondottan erre a célra gyártott műanyag korongok a játékosok arcképével, műanyag kapu és a “labda”, vagyis egy kissé domború műanyag gombocska. Később persze lett ilyen is, emlékszem, hogy a labdánk magenta színű volt, hogy könnyen meglássuk. Ehelyett inkább a házi barkács megoldást választottuk.

Már akkor is divat volt a kupakok gyűjtése, néhány zacskóval már akkor is félretettünk, így nem volt kérdés, hogy ezekből a kupakokból vadásztuk össze a csapatainkat. Igyekeztünk először egyforma kupakokat választani, hogy meglegyen a csapat egységének a látszata. A labdának egy kisebb méretű gombot találtunk, a pálya pedig nem lehetett más, mint az étkezőasztal, mert annak volt a legsimább felülete. Édesapám a kapukat kartonból készítette el, amit ragasztószalaggal rögzítettünk az asztalhoz és már mehetett is a játék. És micsoda küzdelmek voltak! Néha veszekedésig fajultak a vitás kérdések: hány passz volt, szabad-e körmözni (a gombot a körömre pattintva továbbítani), vagy épp bent volt-e a “labda” teljes terjedelmével. Ilyenkor kellett egy kis bírói (vagyis szülői) közbelépés, hogy öcsém és köztem a vitás kérdéseket lerendezzük.

Fortepan/Urbán Tamás

Volt olyan, hogy komplett gombfoci-tornákat játszottunk, immáron több – leginkább különféle kupakokból válogatott – csapattal. Rájöttünk, hogy vannak olyan kupakok, amelyek jobban csúsznak a többinél, alkalmasabbak a góllövésre, vagy méretük miatt jobban védik a kaput. (No persze ez is vitákat eredményezett, hogy melyikünk tudta megszerezni a jobb kupakokat). Az egyencsapatainkat pedig felturbóztuk: számítógéppel megcsináltuk a “mezüket”, vagyis egy kupak-méretű kört, a megfelelő színátmenettel, rajta arany színnel a számok. Csodásak voltak, az egységes csapat így aztán háttérbe szorította a szedett-vedett alakulatokat.

Később aztán kaptunk boltban kapható, rendes gombfocit is, azzal is játszogattunk, de valahogy már nem volt ugyanaz a játék. Gimiben a koleszban egyszer játszottunk a srácokkal, de én nem ismertem az ő szabályaikat, így az hamar abba is maradt, mert az a játék már nem az volt, amit otthon játszottunk.

Gyerekek, fiatalok! Hogyha van hozzá kedvetek, most időtök is van hozzá, hogy kipróbáljátok a gombfocit, hogy kicsit megszabaduljatok a képernyőtől, éljétek ki a kreativitásotokat és játsszatok!

Borítókép forrása: Kovács Márton Ernő/Fortepan

One thought on “Egy kis retró (?) – a gombfoci

  1. Egeszen 1986 karacsonyaig. A hagyomanyos, haromnapos torna elott apam ismet eltunt derekig a beepitett szekrenyben, elokotort egy megkopott, barna ciposdobozt, melybol nehany oriasi kupak es mindenfele gombok kerultek elo. A galameccsre a Fradi allt ki ellenuk, duzzado onbizalommal, ereje teljeben, hogy aztan az elmult szuk negyven ev legcsufosabb, legmegalazobb zakojat szabjak ki ra. Mar a felidoben ket szamjegyu volt a kulonbseg, s ha apam terdei jobban birjak a parkettat, es hat nem esik meg rajtam a szive, brutalis hisztivel szakad meg orokre gombfocis palyafutasom. A leginkabb egy uvegszeru, a kozepen hegyes „sapkat” viselo gombra voltam kiakadva, melynek csucsat apam elkepeszto pontossaggal celozta meg minden helyzetbol es tavolsagbol.

Leave a Reply

%d bloggers like this: