Az evezés öröme

Fantasztikus hangulat, nagyszerű versenyek és vidám sportolók – ilyen volt a sukorói evezős pályán a Masters Evezős Világbajnokság. Helyszíni riport/élménybeszámoló.

A Velencei-tónál most minden az evezésről szól, lépten-nyomon evezősökbe botlott az ember: már a vonatról leszállva a külföldi sportolók hangja ütötte meg a fülemet, de ők voltak ott a bringakölcsönzőknél, de a Velencétől az evezőspályáig a bicikliúton is csak őket lehetett látni. Mindenki vidám és felszabadult, nem stresszeltek rá a versenyre. Amint a pályához értem, akkor tűnt fel igazán, hogy mekkora a tömeg, nem hiába a Masters Világbajnokság az evezősök egyik legnagyobb eseménye. Bár nem az idei volt a legnépesebb verseny, de így is 3900 versenyző állt rajthoz a világbajnokság öt napján, ami óriási szám.

Az evezősök egy igazi nagy család, ez az első gondolat, ami a verseny kapcsán eszembe jut: bármerre is jártam a verseny helyszínén, mindenhol azt láttam, ahogy a különböző nációjú versenyzők egymással diskurálnak, közös élményekről, ki-ki a saját futamát mesélte el a másiknak, vagy épp egy harmadik közös ismerős futamát izgulták végig. De nem csak emiatt gondolom. Itt mindenkinek ugyanaz a szenvedélye, így kimondatlanul is ott van közöttük a megértés, a sport iránti olthatatlan szenvedély. És mindezt azért csinálják, mert szeretnek evezni, szeretik ezt a közeget, amely körülveszi őket, és nem az eredménykényszer miatt. No persze mindenki aranyat akar nyerni itt is, de nem távozik keserű szájízzel az sem, aki végül lemarad.

Kormányos nyolcasok a velencei Masters Evezős Világbajnokságon

A Masters Világbajnokságon futamonként osztották az érmeket, így nem tíz-húsz versenyzőt kell maga mögé utasítania a győztesnek, hanem csak hetet. Az aranyérmek zömét a nagy evezős-nemzetek vitték el, de azért nekünk, magyaroknak is jutott néhány érem, a világbajnokság öt napja alatt 40 érmet szereztek tisztán magyar egységek, de vegyes, nemzetközi csapatokban is jutott aranyérem magyar evezősöknek.

Az esemény krónikájához tartozik, hogy a Masters Világbajnokság első aranyérmét magyar egységnek adták át a Nógrádi Tivadar, Dénes Csaba, Fábián Attila, Noé Gábor, Mészáros Judit összeállítású váltottevezős négyesnek. A férfiaknál Dénes Csaba lett a legeredményesebb magyar evezős, a nőknél Péterfy Erika szerezte a legtöbb aranyérmet. A Masters Evezős Világbajnokság sajátja, hogy a legeredményesebb klubot is díjazzák: a nőnél a holland Cornelis Tromp Hilversum lett az első, 23. helyen végzett a legjobb magyar klub a Budapesti Evezős Egyesület. A férfiak mezőnyében a moszkvai Ushakov Rowing Club hatalmas fölénnyel végzett az élen, ezzel megvédve címét. Legjobb magyar klubként a Csepel Evezős Klub zárt a hatodik helyen.

Érdemes volt a magyar versenyzőknek a helyszínen drukkolni, hiszen maga a helyszín is gyönyörű, ráadásul az idő is kegyes volt versenyzőhöz és nézőhöz egyaránt. A futamokat akár a pálya mellől végig lehetett követni (leginkább bringával volt érdemes, mert jó tempóban húztak), ahogy a spottársak is tették, folyamatosan Gyerünk! Húzzad! kiáltásokkal buzdították a versenyzőtársaikat, vagy adtak technikai tanácsokat. Lehetett a célnál felállított lelátón is nézni, hogy ki ér be elsőként.

A verseny három napján is ott voltam, és igazán felemelő élmény volt ott lenni az evezősök között. Hallgatni a történeteiket, kinek milyen nehézségei voltak éppen és abból hogyan keveredett ki végül, vagy éppen mennyire élvezték a versenyzést. De amerikai evezős hölgyekkel is volt szerencsém beszélgetni, akiknek óriási élményt jelentett Magyarországon versenyezni.

Egyet sajnáltam csak, hogy külsős nézők alig-alig voltak, ami a verseny körüli médiafelhajtás hiányát tekintve egyáltalán nem meglepő. Míg a világ más részein komoly társasági esemény egy-egy evezős verseny (például a nagy tradíciókkal rendelkező Henley-regatta), rengeteg nézővel, addig nálunk a versenyzők családtagjait kivéve nem igazán volt nézője a versenynek. Pedig ahogy ezek a hajók hasítják a vizet, pláne a nyolcasok, akik csodálatos összhangban evezve igyekeznek a cél felé, még nyolcvanévesen is légiesen könnyednek látszó muzdulatokkal szelik a habokat, hiszen a vizen vannak, ahová egész életükben tartoztak. Nem sportolók ők, hanem sportemberek, a szó legnemesebb értelmében:  cél az (együtt) evezés öröme, a győzelem csak másodlagos (azért az aranyéremnek mindenki örül). Ha másért nem is, azért mindenképpen megérte ott lenni, hogy a helyszínen lássam ezeket a sportembereket, akik dacolva az öregkor minden nyűgével mégis ott vannak a hajókban és egyre csak húznak…

Reklámok

2 hozzászólás

  • Ez igazán nagyon jó cikk volt! Remekül visszaadta ennek a nemes versenyzésnek, boldog együttlétnek a hangulatát! Jó volt részese lenni – még ha csak odacsöppent nézőként is!

    Kedvelés

  • Nagyon jó a cikk, és külön örülök a címnek is. Meg annak is, hogy a szerző visszautal a cikkben a címre bár csak zárójelben: ” cél az (együtt) evezés öröme”.

    Pedig pont a zárójelbe tett szó a lényeg. A jól sikerült együtt evezés olyan intellektuális élményt ad azok számára, akik szeretnek együttműködni, ami nem hasonlítható szinte semmi máshoz. Egyszer csak beáll a flow állapot, és teljesen mellékessé válik az időeredmény és a helyezés.

    A jól aikerült együtt evezéshez rengeteg odafigyelés, az apró jelek észrevétele, értelmezése az azokra való reagálás kell. Talán a szimfonikus zenekarban való zenéléshez hasonlítható ez.

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s