Hirdetések

Gondolatok a színházról #5 – A baba, avagy a mesterséges intelligencia ébredése

Mesterséges intelligencia, szex, szerelem. Ezek Miro Gavran Baba című darabjának hívószavai. A nem túl távoli jövőben az érzelmeket igyekeznek kiiktatni az emberi kapcsolatokból, ám ekkor történik a baj, hiszen a mesterséges intelligencia képes a tanulásra…

Izgalmasnak ígérkező darabot láttam tegnap a Karinthy színházban, amely azonban nem azt adta, amit vártam tőle. A baba című darab – bár játéknak ígérte magát – komoly problémákat vetett fel, nevetni a legritkább esetben lehetett rajta. Az előzetes leírás alapján arra számítottam, hogy a mesterséges intelligencia öntudatra ébredéséről lesz szó, ami végeredményben benne is volt a darabban, de közel sem olyan hangsúlyos módon, ahogy azt előzetesen elképzeltem. Egy frusztrált, a valódi nőkből kiábrándult férfi monológjaként jellemezhetnénk a darabot, melyben minden frusztrálságát az ő személyes használatára kiutalt babára zúdítja rá. A mesterséges intelligencia pedig tanul…

Lássuk az alapszituációt: van egy férfi, akit többéves együttélés után hagyott el a barátnője, élete szerelme, mert ő nem akart családot, gyerekeket, az imádott Maria pedig erre vágyott leginkább. A kapcsolatban is meg akarta őrizni az önállóságát, sőt azt sem túlzás állítani, hogy férfiúi felsőbbrendűségét szerette volna érvényre juttatni. Tudta azonban, hogy mi a helyes, hogyan is kellene egy párkapcsolatnak kinéznie, de sokkal kényelmesebb volt a saját világába bezárkózni és elüldözni azt a nőt, aki viszont szeretett volna tenni ezért a kapcsolatért, egy közös jövőért.

Kép forrása: http://c-a-c.com.au/the-doll/

Ebbe, az idillinek kevéssé mondható szituációba csöppen bele Stella, a mesterséges intelligenciával bíró, emberszabású robotlány, akit arra programoztak, hogy befogadója parancsait teljesítse. A parancs jelen esetben szexuális szolgáltatásokra vonatkozik, valamint háziasszonyi teendőkre. A célzás egyértelmű: nőre azért van szüksége, hogy különféle fizikai szükségleteit kielégítse, mellőzve a kellemetlen beszélgetéseket és azokat a szituációkat, amelyekben kényelmetlenül érezné magát. (Persze nagyon fura egy olyan társadalom, amelyik azért készít hasonló babákat, hogy kiszűrje azt életből, ami igazán emberivé teszi, vagyis egy nagyon steril, érzelemmentes jövő képét villantja fel és számomra nagyon ijesztő.)

A baba azonban tanul, hiszen ez a mesterséges intelligencia lényege, és elkezd kellemetlen kérdéseket feltenni, ami egyre elmélyíti Markó nők iránti ellenszenvét, sőt lassan gyűlöletté fokozza azt. Mindenért a nő a hibás, ha az ő kényelmét valami megzavarja. A babát arra programozták, hogy mindenben a befogadója szolgálatára legyen, ismerje minden rezdülését, vagyis teljesen rá kell hangolódnia, át kell venni a gondolatait, érzéseit. A belső kételkedések így Stella révén kapnak hangot, ami aztán folyamatos veszekedésekhez vezet, majd pedig a hat hónapos próbaidőszak után szakításhoz. Markó végül visszatér Mariához, Stellának az öntudatra ébredése végzetes következményekkel jár.
Gondolkodtam azon is, hogy a történet végül ember és gép szerelmi kapcsolatává alakul át, amely egyre gyakrabban foglalkoztat írókat, filmeseket is. A mesterséges intelligencia meddig gép? Ha önálló gondolata van, lehet-e már embernek nevezni? Ilyen és ehhez hasonló kérdések tömkelege vetődhet fel a téma kapcsán, de A baba még csak a kérdésfeltevések szintjén sem akar ebbe belemenni, csak a felszínt karcolgatja. A színlap játékként definiálja a darabot, őszintén szólva sok játékot nem találtam benne. Inkább szomorú volt és látszatmegoldásokkal terhes. A színészek teljesítménye felemás: Szabó P. Szilvesztert kissé ripacsnak éreztem a főszerepben, Földes Eszter, mint baba viszont parádésan alakított. Nem volt rossz darab a Baba, de ez egy jóval konfliktusosabb téma, ami sokkal mélyebb kifejtést is megérne.
Hirdetések

Hozzászólás

%d blogger ezt szereti: