Ellopták a Kisjézust

Józsi a kocsmapultnál állt és már a második pohár nagyfröccsöt szorongatta a kezében. Fiatal apuka volt, akire hirtelen szakadt rá a szülőnek lenni-állapot teljes súlyával, miután a kislány édesanyja egy kamionossal külföldre szökött, mert nem bírta elviselni azt a permanens szegénységet, amiben éltek. Józsi minden jó szándéka ellenére is lusta volt, munkát is többnyire csak távolról látott, ellenben a pohár fenekével, amelyet naponta többször is alaposan szemügyre vett. De csak megszokásból ivott, igazán részeg sohasem volt. Patyó kocsmája volt számára a béke szigete, ahol nem kellett hallgatnia, ahogy a barátnője ordibálva próbálja munkára sarkallni, és nem kell hallgatnia, ahogy a kislánya ennek következtében szintén bömbölni kezd.
Józsi szerette a kislányát. Ölbe vette és mesélt neki, talán ez volt ennek a szegény legénynek egyetlen tudománya. Mert mesélni nagyon tudott. Olyankor meglódult a fantáziája és hihetetlen helyekre kalauzolta csöpp hallgatóját. Ilyenkor még a legnyomorultabb körülmények között is úgy érezték, hogy ők a legboldogabbak. De mint mondtam, Józsi lusta volt és a mese sem tartott sokáig. Újra jött a veszekedés, Józsi pedig a kocsmába távozott.
Néhány napja történt, hogy a kocsmából hazaérve nem talált otthon senkit, csak egy fecnit az asszony macskakaparásával: “A gyerek a szomszédba van, innentül a te gondod, én elhúztam” Józsi egy ideig csak állt az asztal mellett, majd fogta a fecnit, összegyűrte és egy büdös kurva felkiáltással a padlóra dobta, majd visszament a kocsmába. Úgy gondolta, hogy Letta néni, a szomszéd öreglány úgyis örül, ha nála van a kis Vera, mert nincs egyéb társasága se. Majd holnap átmegyek hozzá – gondolta Józsi, mikor újra belépett a kocsmába.
Patyó rögtön látta Józsi arcán, hogy valami nem stimmel vele. Jó érzékkel találta ki, ha az embereket valami bántotta, és ilyenkor nem volt rest egy felest adni nekik a pult alól, ezzel is kicsit ösztökélve őket a további fogyasztásra. Józsi ivott is. Sokat ivott, hogy elfelejtse azt a sok gondot, amivel másnap szembe kell néznie. De nem tudta elnyomni a félelmeit, hogy mi lesz a gyerekkel, mert az öreg Letta se lesz ott mindig, hogy segítsen. “Dolgozni kéne…” – gondolta, de ettől is csak dühösebb lett, a nőre, a gyerekre és az egész világra. De többet már nem ihatott, nem volt miből, meg az idő is jócskán eljárt. Patyó kedvesen kitámogatta az utcára, majd betette mögötte a kocsmaajtót. Józsi csak egyhelyben állt és nézte a vele szemben álló templomot. Arra kell mennie, mert a templom mellett jobbról kanyarodott el az út, amely kivisz arra a nyomortanyára, amely otthonául szolgált. De most valahogy nem ijesztő volt számára a templom, mint általában, sokkal inkább hívogatta. Józsi nem tudott ellenállni a hívásnak, így odabotorkált a templomhoz. A templom előtt ki volt állítva egy betlehem, Józsi elbámulva nézte ezt a giccsbe hajló karácsonyi csodát, mígnem megakadt a szeme a bepólyált Kis Jézuson. “De hiszen ez csak egy játékbaba…” – gondolta, majd gondolatai elkezdtek százfelé szaladni a karácsony, ajándék, szeretet vonalakon, és máris a kabátjába rejtett babával rohant a templom mellett büszkén hazafelé, hogy végre olyan apuka lehet, aki végre ad is valamit a kis Verának.
Másnap reggel vidáman ébredt. Felkapta a lopott babát és bekopogott Lettához. Nem gondolt arra, hogy milyen érzés lehet a kislánynak, hogy elment az anyja, már ha eljutott a tudatáig a dolog. Nem gondolt semmire ezekben a pillanatokban, csak arra, hogy mennyire szereti a kislányát. Nem is várta meg, míg Letta kinyitja az ajtót, hanem hamar benyitott. Verácska egy sámlin ült maszatos, ám vidám arccal. Józsi odaszaladt hozzá, felkapta és össze-vissza csókolta, megölelgette. Majd visszatette a sámlira.
– Csukd be a szemed – mondta Verának, a kislány pedig engedelmeskedett, de azért huncut módon hol az egyik, hol a másik szemét nyitotta ki úgy, hogy az apja ne vegye észre. Közben Józsi elővette a babát és a kislány elé tartotta.
– Most már kinyithatod – szólt.
Leírhatatlan az az öröm, ami Verácska arcán tükröződött. Nem tudta, hogyan fejezze ki az örömét. Hol a babát, hol az apját ölelgette-puszilgatta. Józsi nagyon boldog volt.
Az egész nap ebben a boldogságban telt Lettánál, nem is mentek haza. Az öreglány is örült apa és lánya boldogságának, de sejtette, hogy a baba nem törvényes úton került Józsihoz. Esze ágában sem volt ezt felemlegetni neki, mikor úgyis sok baja van szegénynek. Magukra hagyta kicsit őket és bekapcsolta inkább a tévéjét, nem is annyira hogy nézze, inkább csak azért, hogy szóljon. A híreket mondták éppen. Arra kapta fel a fejét, hogy Lászlót, a polgármester hallja, aki azt meséli, hogy a templom elől, a betlehemből ellopták a Kis Jézust. Többen is megszólaltak, mind kárhoztatták a tolvajt, szentségtörőnek bélyegezték, hogy el akarja rontani az ünnepet. Aztán nagy összefogás kerekedett és felajánlottak ötvenezer forintot a nyomravezetőnek. Letta teljesen elsápadt, nem tudta, hogy mit csináljon. Nem akarta feldobni Józsit, mert a szívén viselte a sorsát. De szólnia kellett.
– Jóskám, gyere be egy percre – szólt neki.
Józsi bement hozzá, ahol Letta fojtott hangon elbeszélte neki, amit a hírekben látott. Józsi elkomorodott. Az imént tapasztalt boldogsága semmivé lett egy szempillantás alatt. Tudta, hogy a Kis Jézus nem maradhat náluk, mert előbb-utóbb fény derülne a lopásra. Vissza kell valahogy csempésznie, de kell szereznie cserébe egy másik babát, hogy Vera továbbra is ilyen boldog legyen. Vagy őszintének kell lenni vele. Józsi ettől félt a legjobban, de tudta, hogy most nincs más lehetősége. Kiment a konyhába, leült a sámlira, az ölébe ültette Verácskát és töviről-hegyire elmondott neki mindent. Verácska okos szemmel figyelte, ahogy apja töredelmesen bevall mindent, meg nehézségekről hablatyol, meg Kisjézusról, meg titokról meg…
– Apácska, a Kisjézus majd segít neked! A papbácsi mondta, hogy ő tud olyan dolgot csinálni, tudod! Olyan csodát! A Kisjézus csinál neked csodát!
… már robogott is Józsi le a templomhoz a kis Verácskával, és kabátjába rejtve a Kis Jézussal! Megvárta míg senki se látja és Verácska visszatette a bölcsőbe a babát, vagyis Kisjézust. Józsi az ölébe kapta Verácskát és úgy nézték a betlehemet, hogy milyen szép, és boldogok voltak, mert jót tettek, nem a többi falubelinek, hanem leginkább önmaguknak. A “papbácsi” az egészet végignézte a plébánia ablakából és elhatározta, hogy megsegíti a kis családot…

Leave a Reply

%d bloggers like this: