Gondolatok a színházról #1

Már többször írtam színházzal kapcsolatos bejegyzéseket, most mégis úgy érzem, hogy ezeknek a gondolatoknak összeszedettebb formát kell, hogy adjak, ezért indítom el ezt a Gondolatok a színházról című sorozatot, amiben időről-időre leírom azokat a színházzal kapcsolatos gondolataimat, amelyek éppen foglalkoztatnak. Abszolút kívülállóként próbálom értelmezni a színház jelentőségét és szerepét az ember életében. Azt hangsúlyozni kell, hogy ez csak egy vélemény.
Sokan fel vannak háborodva, hogy a klasszikus darabokat nem klasszikus módon, amúgy kosztümösen, korhűen adják elő. Azt hiszem, hogy ez egy téves elvárás a színházzal szemben, vagy akár az adott darabbal szemben is. Véleményem szerint a klasszikus pontosan azért klasszikus, mert minden helyen és minden időben érvényes az a mondanivaló, ami benne megfogalmazódik. A kor, amelyben játszódik nem kellene, hogy releváns legyen. Erre éppen Shakespeare darabjai a legjobb példák. Számomra nem fontos, hogy a Hamletet monumentális palotát imitáló díszletek között lássam, és nem kellenek hozzá királyi göncök, a bosszúállás működik akár szakadt farmerben is. Azért van határa ennek is. Máig nem tudtam megérteni, hogy mi volt a nagy rózsaszín plüssnyúl szerepe az Ahogy tetszikben. Persze biztosan volt valami értelme, valami rejtett utalás, amelyet csak rutinos színházbajáró és drámaolvasó érthet.
Felvetődhet a kérdés, hogy minden esetben van létjogosultsága annak, hogy ne a bevett módon értelmezzünk egy színdarabot, hanem tényleg a ma viszonyokhoz igazítva mutassuk meg? Egy antik dráma esetén nehezen tudom elképzelni. Persze az Antigoné tragikuma érthető lenne mindazon keretek nélkül is, amelyet az antik dráma jelent. Vajon hozzáad-e a darab értékéhez, ha legjobb tudásunk szerint rekonstruáljuk, hogyan adták elő a darabot megszületése idején? Esztétikumban bizonyosan pluszt ad, egy másfajta élményt. De a darabnak attól még ugyanaz lesz az értelme, hiszen ugyanazok a mondatok hangzanak el. Ebből logikusan következne, hogy drámának a szövege a lényeg, tehát elég csak olvasnunk? Akár még igaz is lehetne, de itt jön a képbe a Színész. Ő maga a jelmez, a díszlet, a lélek, ő teszi többé a darabot, élővé és átélhetővé. A leírt szövegen nem látom a nevetést,  a könnyeket,a  dühös kirohanásokat, az érzelmek nagyon színes skáláját. Ettől lesz igazán színház a színház. A színész az, aki hozzáteszi azt a szükséges pluszt, amitől a darab újra és újra friss lesz. A mondanivaló mindig aktuális (ezért klasszikus), de a színész révén lesz az adott pillanatban különleges, egyedi és aktuális.
Sokan idegenkednek a modern, olykor politikus (helyesebben közéleti) daraboktól, mert legalább a színházban nem akarnak azokkal a problémákkal szembesülni, amelyek egyébként a nap 24 órájában a szeme előtt vannak. Szerintem viszont ennek van létjogosultsága. A színháznak fontos szerepe van abban véleményem szerint, hogy rámutasson a jelen konfliktusaira, problémáira. Az, hogy ki és mennyire direkt módon teszi ezt, az már más kérdés. De a lényeg, hogy lássuk, hogy tudjuk, hogy vannak bizonyos problémák, amikre megoldást kell találni. De ez nem a színház dolga. A jól megírt és előadott színdarab elindít egy úton, elgondolkodtat és cselekvésre késztet.
És itt vissza is értünk a klasszikusokhoz, hiszen az azokban felvetett kérdések ma is ugyanúgy aktuálisak, ma is ugyanúgy keressük a válaszokat. A mai darabokról meg majd az idő eldönti, hogy kiállják-e az érvényesség próbáját és klasszikussá válnak-e.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s