Anna Karenina – egy küzdelmes olvasmány

Nem éppen kis küzdelem után végül kiolvastam Lev Tolsztoj remekművét, az Anna Kareninát. Tényleg kiváló könyv, de nem volt egyszerű végigrágni magam rajta. Szenvedtem vele, mert elhatároztam, hogy kiolvasom mindenképpen, de néha nagyon untatott, néha meg annyira beleéltem magam, hogy féltem mi fog történni a kedvenc szereplőmmel. A mű vitathatatlan kvalitásai ellenére nem váltotta be a reményeimet, hogy a végén ott lesz a katarzis. Vártam, hogy Anna szerelme magasabb szintre emelkedik, hogy tragikuma érthető és elfogadható és ezért tudom sajnálni. De nem.
Még néhány éve láttam a moziban a könyv feldolgozását, amiről írtam is, ami lényegében egyet jelent azzal, hogy tetszett is. Akkor határoztam el, hogy a könyvet is elolvasom, hogy legyen összehasonlítási alapom. A film valóban Anna tragikus szerelmének története, a regényben viszont ez eltörpül a társadalmi környezet, a kor Oroszországának bemutatása mellett. Sok minden arra mutat, hogy Anna valójában ennek a környezetnek az áldozata, tragédiája talán ezekben a társadalmi visszásságokban lelhető fel. Az egész rendszer ridegsége talán felmenti valamelyest.
Első körben nem tudtam Annával, vagy a Vronszkij gróffal való szerelmével azonosulni. Tiltott szerelmi viszony ez is, amiben izgalomnak kellene lenni, tűznek és romantikának, de ebben a kapcsolatban a félelem, a megfelelni vágyás minduntalan felbukkan és nem tud olyan nemessé válni, ahogy Rómeó és Júlia szerelme. Igaz, hogy Shakespeare műve csak keret a tragikus szerelem ábrázolására, Tolsztojé ellenben csak apropó a kor viszonyainak bemutatására. Egy olyan koré, amely merev, bár a mélyben valami már mozgolódik, de a korlátokat még nem képes ledönteni. Ebben a korban még az ember nem válhat azzá, amivé akar, hanem születése határozza meg a társadalomban betöltött helyzetét. Ennek fényében, a konvenciók elleni küzdés jegyében egy picit talán lehet rokonszenvezni velük. Természetesen ennek nem kellene egyenesen az őrülethez vezetnie, ez az a momentum, amivel már nem tudok azonosulni. Akarva-akaratlanul küzdenek egy rendszer ellen, amiből persze elszakadni nem akarnak, hiszen oda tartoznak, a társaság középpontjai, mindenki ismeri őket.

Számomra valahogy nem ez a regény lényege, bár kétségkívül fontos. Számomra Levin a főhős, akivel együtt tudok érezni, akinek a problémáit könnyebb átélni személyiségének hasonlatossága okán. Belső küzdelmének bemutatása pompásan van bemutatva, hogyan fejlődik, hogyan tud túljutni a folyamatos kétségbeesésen, amit csak önmaga érez, a külvilág számára ez a küzdelem láthatatlan. Amikor róla ír Tolsztoj, minduntalan eszembe jutott idősebb kortársának, Victor Hugonak a remeke, a Nyomorultak. Mindkét szerző filozófiai attitűdje, az emberi életről való gondolkodása magával ragadó. Hugonál történetfilozófiai leírások vannak, és egyházkritika, a vallás egy fontos pont. Tolsztoj ezzel szemben az adott ember társadalomban betöltött szerepéről elmélkedik. És nála a vallás talán még hangsúlyosabb, ami végül főszereplővé lép elő azáltal, hogy Levin is elkezd hinni, bízni Istenben és ezzel megtalálja élete értelmét, végső célját.
Mindent összevetve azt mondhatom, hogy az Anna Karenina egy érdekes regény. Nem jó, nem rossz, de érdekes, gondolatébresztő. Hiba lett volna abbahagyni és nem végigolvasni. Már ezért is megérte küzdeni…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s