Ki volt Odüsszeusz? – egy Márai regény margójára

Gyermekként sokat lapozgattam az Iliász és az Odüsszeia rövidített, képeskönyv változatát, majd később Szabó Árpádnak a Trójai háború című könyvét, ami szintén a két eposz összefoglalása. Azóta természetesen az eredeti műveken is átrágtam magam, egyes részeket eredetiben is elolvastam. Volt a történetben egy hős, akire gyermekként felnéztem és szinte példaképként állítottam magam elé. Ő volt Odüsszeusz, a leleményes. Az tetszett benne igazán, hogy furfangos volt és találékony, és nem egysíkú gondolkodású, aki csak a háborúskodásban éli ki magát és abban találja meg élete értelmét. Másrészt sajnáltam, mert akadályoztatva volt a hazatérésben, amire oly nagyon vágyott.
Aztán később, mikor már jobban ismertem az antik irodalmat, rájöttem, hogy Odüsszeusz alakja nem feltétlenül pozitív. A találékonyság ravaszságba ármánykodásba csapott át, és minden pozitívuma hirtelen negatív felhangot kapott. De ez a kettősség sok egyéb dolgot jellemez, és egyébként is, minden nézőpont kérdése.
Nemrég került a kezembe Márainak a Béke Ithakában című regénye. Előzetesen azt feltételeztem, hogy Márai az Odüsszeia egyfajta parafrázisát adja, mintegy megmagyarázva a kérők legyilkolását, amellyel helyreállt az egyensúly. De abszolút nem erről van szó, bár ez is említésre kerül. Márai nem hitt az Odüsszeia “boldog” végében, nem érezte, hogy Odüsszeusz itt meg tud állni és képes lenne békességben megérni egy tisztes öregkort, Ithaka királyaként. 

Odüsszeusz számára a kalandozó, bolyongó ember példája, aki sohasem képes megállni, valami mindig hajtja előre és nem ismer nyugalmat. Sőt ennél sokkal több, sokkal misztikusabb. Márai képes volt egy másik szférába helyezni a történetet, sikeresen közelíti egymáshoz az emberi és isteni szférát, amelynek metszeteként áll Odüsszeusz. A történetnek Odüsszeusz nem cselekvő szereplője, csupán alanya Pénelopé, Télemakhos és Télegonos elbeszéléseinek. Felesége, fia és fattya teljesen más szemszögből mutatják be a Fénythozó személyiségét. Kicsit mindenki a magáénak tudja, de egyúttal el is taszítja.
Odüsszeusz Márainál a mai ember metaforája. Mindenhol ott van, de közben sehol sincs. Csak a kaland élteti, nincs nyugalma sehol sem. Nem képes arra, hogy lehorgonyozzon és családja körében élje le az életét. Küzd az unalom minden formája ellen és közben minden vágya, hogy a világot megismerje. Pillanatnyi gyönyörök jutnak neki, de az állandó boldogságot nem élvezheti. Hiába vágyik minderre (nyugalom, békesség, boldogság), valami mindig hajtja előre, mégpedig Márai szerint a kíváncsiság. Ez a tulajdonság az emberi nem sajátja, ettől vagyunk azok igazán, akik vagyunk. Ez a mozgatórugónk, ez az emberiség jövője. Odüsszeusznak azonban meg kell halnia, ez az ára a békének. Ezzel áll helyre az egyensúly és kapja meg az emberiség a világot, hogy annak erőforrásait bölcsen kihasználva éljen békességben.
Megmondom őszintén, hogy először haragudtam Máraira, mert annyi negatív dolgot mond gyermekkorom kedvenc hősére. De az az igazság, hogy a hősök kora már elmúlt és nem baj, ha kicsit más szemszögből is nézzük a dolgokat.

Leave a Reply

%d bloggers like this: