Hirdetések

Verset írtam #8 – Vonattal az éjszakába

Versíráshoz ihlet kell. Nekem legalábbis biztosan. Nem tudom azt csinálni, hogy azt mondom: most leülök és írok egy verset. Az agyam egyszerűen nem indul be. Így hiába van nálam papír és toll, nem jutok előrébb. Bezzeg amikor a gazt szedem a kertben, biztos, hogy eszembe jut valami frappáns jelző, vagy szókapcsolat, amire rögtön fel is fűzök egy verskezdeményt. De nem írom le, mert épp nincs mire. És így szép lassan elfelejtődik, hiába ismételgetem magamban. Sok vers lett így semmivé.
Nagy szerencsémre sokat utazok, és utazás közben mindig van nálam valami, amire jegyzetelni lehet. A hosszú utazások alatt pedig mindig akad pillanat, amikor eszembe jut valami. Ha nézem a tájat, mindig a szemem elé kerül valami új és friss esemény, ami aztán megindítja a verset. És ilyenkor csak úgy folynak a szavak egymás után. Nagyon jó érzés, szinte leírhatatlan a folyamat mikor készül a vers. Látom magam előtt, mosolygok rajta, tetszik. Pedig lehet, hogy egy nagyon rossz vers, ha más nézi. De én már azzal is elégedett vagyok, hogy alkottam valamit, ami tetszik nekem.
Ajánlom mindenkinek ezt a verset, amelyet szintén a vonatozás ihletett!
Vonattal az éjszakába

Lila alkonyba öltözött fák mellett
suhant a vonat,
az erdő forróságot lehelt.
Hidegen ásított az ég
s megszülte első csillaggyermekét.
A forgalmista füttyent, sípja metsző kín,
nagyot hasít az ég kék szövetén.
Robog a vonat az éjszakába,
vékony kék szalag a horizont peremén.
Ennyi maradt, jön az éj.
Hirdetések

Hozzászólás

%d blogger ezt szereti: