A csodás operett

Nagyon sok dolog magával tud ragadni, ha egyszer megtetszik, és akkor hetekig nem tudok a bűvköréből szabadulni, de aztán szépen lecseng a mánia és a nagy rajongásból semmi sem lesz. Azt azonban csak remélni tudom, hogy a mostani hóbort nem csak múló szeszély. Bár ha azt vesszük, csak az ismereteimet bővítem. Legújabb rajongásom témája az operett műfaja, annak történetével együtt. Nagy lökés volt természetesen az a három operett, amit a szegedi színház színpadán láttam, mert akkor jöttem rá, hogy ez az a műfaj, ami képes elbűvölni és hatni rám. És ez az a műfaj, ami az előadás időtartamára elfelejtet minden gondot. A kiváló melódiák, sőt slágerek azóta is a fejemben vannak és gyakran indokolatlanul kezdem el énekelni őket (inkább csak dúdolni). 
Pedig nem volt ez így, egészen mostanáig. Ismertem a dalokat, de álmomban sem gondoltam volna, hogy ezek egy-egy operettben hangzottak el. Nem ismertem olyan alapműveket, mint a Csárdáskirálynő, a Víg özvegy, vagy épp a Marica grófnő. Na persze mára pótoltam ezeket a hiányosságokat, sőt ennél jóval többet is, és nagy vágyam, hogy az operett-történelem legfontosabb műveit megnézzem, meghallgassam, lehetőség szerint élőben egy színpadon. De addig is, itt az internet a számos csodájával, ahol elérhetem ezeket a kedves műveket.
Eleinte csak neten tájékozódtam az operett történetéről, a legnagyobb szerzőkről, a fontos művekről, aztán a polcon megtaláltam Rátonyi Róbertnek az Operett című két kötetes művét, amely nagy szertettel mutatja be a műfaj históriáját, és méltó emléket állít az általa oly nagyon szeretett műfajnak. Amekkora szeretettel ő írta, én hasonló lelkesedéssel vetettem bele magam az olvasásba. A szemem előtt elevenedtek meg a jobbnál jobb előadások, szinte magam előtt láttam a színészek énekét és táncát. Nem tagadom, hogy ezek a leírások óriási hatással vannak rám és még inkább szerelmes vagyok a műfajba, és ha lenne utazás, akkor visszamennék az időben, hogy végiglátogassam ezeket az előadásokat. 
Történelemtanárként nagy hangsúlyt helyezek a a 20. század művelődéstörténetére, de ezt a könyvet olvasva rájövök, hogy ez a téma jóval többet érdemelne, mert a művészvilág története is legalább annyira a hétköznapok része volt, mint a politika. Úgyhogy már csak ezért is érdemes volt elolvasnom Rátonyi könyvét. Volt egy másik motiváló erő is. Tudniillik tudni szerettem volna, hogy a nagy operettszerzőink, mint Lehár Ferenc vagy Kálmán Imre operettjei mennyire magyarok, mert korábban azt olvastam a neten, hogy bizony Bécsben éltek és elsőként a librettó németül készült. Ebben Rátonyi is megerősít, de kiemeli a fordítók fontosságát és azt, hogy a szerzőkkel is mennyire együttműködtek. Sőt! Igazából a fordítóknak köszönhetjük a slágereket, akik tudták, hogyan hangzik igazán jól magyarul az adott operett. Szóval, amit itt Magyarországon ismerünk, nem feltétlenül egyezik meg az eredeti operett szövegével, dramaturgiájával. De viszont így szeretjük.
A könyv elolvasásának volt még egy pozitív hozadéka. Az ötvenes listámról lehúzhatok vele egy újabb kategóriát. De nem ezért olvastam, hanem mert igazán megtetszett. És talán nyugodtan mondhatom, hogy az operett továbbra is az érdeklődési körömben lesz és folyamatosan bővítem az ismereteimet róla. Ami eddig csak cím volt és történet, azt most igyekszem meghallgatni, hiszen mégiscsak egy zenés műfajról beszélünk. Végezetül álljon itt Rátonyi Róbert egyik legnagyobb slágere, melyet a Csárdáskirálynő Boni grófjaként énekelt:

Leave a Reply

%d bloggers like this: