Sosem lehetsz elég öreg egy kalandhoz – A százéves ember története

Nehéz és bonyolult téma a könyv és film viszonya. Bár többségben vannak azok a vélemények, mely szerint a könyv jobb, mint a film. Eddig valahogy nem éreztem, hogy olyan nagy különbség lenne, mert szívesen néztem meg a filmet és olvastam el a könyvet, amiből készült. Eddig nem nagyon gondolkodtam rajta, de a sorrend nagyon fontos tényező volt nálam. Először mindig a filmet néztem, utána következett a könyv. Így még a könyv sztorijához épphogy csak illeszkedő filmek is elnyerték a tetszésemet, mert képes voltam egyszerűen filmként nézni, nem pedig egy irodalmi mű adaptációjaként. Akkor viszont már nagyobb a baj, ha előbb olvastam a könyvet (ami ráadásul nagyon tetszett) majd utána néztem meg a filmet, mert akkor egész egyszerűen magasabbak az elvárásaim a filmmel szemben, így könnyen csalódhatok. 

Ez történt most is. Jonas Jonasson könyvét olvastam, a százéves emberről (ezzel egy könyvet kipipálhatok az olvasónaplómban), ami igazán magával ragadó, humoros és megindító történet volt, tele szuper karakterekkel, pompásan megírt párbeszédekkel, jelenetekkel. Allan Karlsson életének története egyúttal a huszadik század története is, végigjárjuk vele a múlt század legfontosabb történelmi személyeit, konfliktusait, egy olyan ember szemszögéből, aki politikáról hallani sem akar, italról viszont annál többet. Mindehhez jön hozzá a pénz ellopásának története, amihez aztán szépen lassan társakat is talál. Nincs hiány ostoba és kevésbé ostoba bűnözőkben, ambiciózus vizsgálóbírónk is van, akit egy alulmotivált rendőr próbál kisegíteni. A könyv végén már nem a bűnözőkkel kell harcolniuk, hanem a törvénnyel: a vizsgálóbírónak előadott történet a könyv csúcspontja. Összességében nem tudok rosszat mondani a könyvről.

Forrás: filmtett.ro
Ezzel szemben ott van a film, ami önmagában még nem is lenne rossz, ha nem tudnék a könyv létezéséről. Így viszont leginkább a film negatívumait tudom kiemelni. Amennyire jól voltak megírva a karakterek a könyvben, a film egyszerűen nem találta el, néhány kivételtől eltekintve. Talán egyedül Allan, a főszereplő volt olyan, amilyennek a könyv alapján elképzeltem, valamint Julius, a tolvaj, aki elsőként csatlakozik Allanhoz. Ezzel szemben ott van Benny, aki a könyv alapján egy magabiztos, nagy tudású embernek gondolnánk, ám a film készítői egy nyámnyila, dadogós alakot csináltak belőle. Ami a leginkább zavart, hogy beiktattak egy plusz szálat a történetbe, egy Bali szigetéről irányító maffiózót (a színészválasztás talán itt volt a legjobb), akinek le kellett volna szállítani a pénzt. Az eredeti történet szerint a Főnök az egyetlen ellenfél, aki végül csatlakozik a bandához. Itt jött a képbe Benny bátyja, fontos szereplő, úgy is mint a Főnök jó ismerőse, de úgy is, mint Benny bátyja, akit ki kell engesztelni, a korábbi sérelmek miatt. De végül ő lesz az, aki kihúzza a társaságot a slamasztikából. Helyette viszont ott van Popov, a szovjet fizikus fia, aki kimenekíti őket. A film nagyon finoman bánik az igazságszolgáltatás szerepével, a nyomozás szinte elsikkad és a jó és a rossz harcává stilizálja a történetet. Pedig a könyv ennél többet mond, sokkal többet.
Ha valaki még nem olvasta a könyvet, nézze meg nyugodtan a filmet, mert önmagában nem rossz film. Vannak benne jó poénok, nekem a zenéje is tetszett, az operatőri munka is egészen kiváló. Filmként abszolút jól megállja a helyét. Előtte ne olvassa el senki a könyvet, mert akkor menthetetlenül csalódni fog. De utána viszont mindenképpen! Ha választani kellene, én mindenképp a könyvre szavazok.

Leave a Reply

%d bloggers like this: