Für Elise – Szabó Magda, az új példakép

Az olvasásnak, az írott szónak olyan mélységeit tapasztaltam meg legújabban, aminek létezését csak sejtettem, de sohasem gondoltam bele, hogy az ember lelkét ennyire mélyen megérintheti egy-egy alkotás. Ilyenkor beszélhetünk igazi, sallangmentes művészetről, amely őszinte és nem hivalkodó, a maga egyszerűségében nyűgöz le, És az önéletrajz-írás ilyen művészet, amikor az idős alkotó visszatekint fiatalkorára a sokat látott és tapasztalt emberek minden bölcsességével, és megvilágítja ifjúkorának minden hibáját és bukását, egyúttal örömét is. Nem fél szembenézni önmagával és a legőszintébben képes megmutatni, hogy bizony maga is esendő ember. És ez az őszinteség, hogy fel merik vállalni a hibáikat motivál engem is.
Egy ilyen műről már itt is írtam, Márai visszaemlékezéseiről megosztottam korábban a gondolataimat. Még régebben Fekete István önéletrajzi regényét olvastam, a Ballagó időt. Ebben a könyvében, ahogy novellái többségében is gyermekkora elevenedik meg, amelyet képes úgy láttatni, hogy az nem volt tökéletes, de tele volt élménnyel, néha kellemetlen élményekkel is, amit az idősödő író képes a helyén kezelni és látja azt a mögöttes erőt, ami magyarázatot ad minderre. Talán azt mondhatjuk, hogy Fekete István épp ezt a magyarázatot keresi, miért volt mindenki olyan, amilyen, és ő maga miért volt olyan, amilyen.
Szabó Magda azonban nem ilyen. Für Elise című, 85 éves korában írott autobiográfiája más, és valahogy sokkal mélyebb, mint a fentebb említettek. És megrendítőbb. A gyermek Fekete Istvánnal együtt tudtam érezni, csínytevéseiben vagy akár a könyvekhez való viszonyában könnyen magamra ismerhettem. De itt egy leányról van szó, akivel ha azonosulni nem is tudok, de igazán át tudom érezni azt a helyzetet, azt az életet, amit a könyvben megjelenít. Bár tudom, hogy egy része fikció, mégis nagyon hajlok arra, hogy az egészet igaznak fogadjam el, annyira meggyőző, hogy készséggel hiszem el, hogy így történt.
Több oka van, hogy annyira fontossá vált számomra ez a regény: elsősorban a történelmi környezet, a Horthy-kor, amely éppen csak beszüremkedik, de mégis fontos. Aztán ott van a latin, ami mellett latin szakosként nem is lehet elmenni, pláne úgy, hogy Szabó Magda a saját elmondása szerint beszélt is latinul. Ezzel is csak megerősítettem magam, hogy én is ugyanolyan csodabogár vagyok, még ha nem is vagyok olyan kiemelkedő tehetség, mint ő. Nem is értem, hogy nem tudtam arról, hogy itt ez a neves írónő, aki ráadásul latin szakot végzett? Lehet, hogy új példaképet találtam magamnak? Kiderült számomra, hogy a latinos, klasszikus műveltség mellett az ember megpróbálkozhat az írással is.
És könnyen olvastam, csak úgy repült az idő olvasás közben. Ha így van, az jó könyvet jelöl nálam. Még mindig ott motoszkálnak a fejemben a gondolatok. És nem is csak gondolatok, ezek már érzések. Ezt újabban fedeztem fel, hogy egy-egy könyv nem csak elgondolkoztat hanem valamilyen érzést indít útjára. Ez kezdetben nem túl kellemes, mert az olvasott könyvek többsége nem happy enddel végződik, helyette csak az üresség marad, és ez fájó üresség. Aztán csak átalakul és a gondolataimban tovább élnek a csodás történetek…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s