Minden fekete?

Netes szörfözés során ide-oda kattint az ember, és könnyen bukkanhat érdekes tartalomra. A minap éppen a Krétakör, Feketeország című előadásának felvételét láttam. A Krétakörről természetesen hallottam már korábban is, tudtam jól, hogy nagyon érzékenyen reagálnak a különféle társadalmi problémákra, és mivel nagyon kíváncsi voltam arra, hogy ezt milyen módon teszik, megnéztem hát az előadást. Természetesen a helyszínen végignézve még nagyobb élmény lehetett, de engem így is komolyan megérintett.
Pedig nem mondhatom, hogy minden részletét értettem. Sőt úgy is mondhatom, hogy nagy részét nem értettem. Az a fajta színházi nyelv, amit az előadás használ, nagyon erős, nagyon hatásos, de mivel én nem igazán vagyok járatos a színházi berkekben, még nehezen tudom értelmezni az egyes jeleneteket. Meghökkentett, sőt talán zavarba is hozott az előadás, mert olyasmit láttam, aminek az értelmezéséhez még meglehetősen kevés előadást láttam, pláne az úgymond alternatív színházi szférából. Tele káromkodással és meztelenséggel, amit nem tudok hová tenni. Nem azt mondom, hogy ez rossz, csak nem tudom, hogy mi a szerepe. Talán provokál? Lehetséges. De biztos, hogy nem öncélúan teszi ezt. Szeretném hinni, hogy minden egyes szónak, minden egyes mozdulatnak komoly súlya és mondanivalója van.
Lehet, hogy csak annyi a magyarázat, hogy az információ csak akkor jut el a címzetthez, ha átlépi az ingerküszöböt. Mert beszélhetünk mi például szegénységről, meg háborúról, de amíg nem látunk róla valami borzasztóan sokkolót, addig észre se vesszük. Talán ezért áll ki egy színész teljesen meztelenül, és áll a színpadon hosszú percekig. Engem zavart, közben a fejem is elfordítottam. Kényelmetlen volt, de talán ez volt a cél. Nehéz ezt megérteni, de mégse tudok úgy elmenni az előadás mellett, hogy ne jutna eszembe róla valami, amin épp elgondolkodhatok. Ez lenne a színház lényege? Azt hiszem, igen. Láttassa a problémákat, olykor túlzóan is, hogy mi is észrevegyük őket, mert ha megvan a probléma, akkor könnyebben kerül rá megoldás is.
Ez az előadás nem az öröm színháza volt. De azt se mondhatnám, hogy pesszimista. Lát egy világot, amelyben szomorú dolgok történnek, és ezeket a szomorú dolgokat megmutatja, valami elementáris erővel. De mégse érzem azt, hogy valamilyen torz és ellenséges világban élnék, ahol minden rossz. Sokkal inkább fényt gyújt az alagút végén, én legalábbis többnek érzem magam azáltal, hogy megnéztem. És ezek után valóban azt tudom mondani, hogy az alternatív színjátszásnak (vagyis ami a mainstreamtől eltér) van értelme, mert bár az élet sötétebbik oldalát mutatja meg, de épp ezzel ad mankót, hogy átevickéljünk a világosabb részekre…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s