Nyugatimádat napjainkban – Erről szólna az irodalomoktatás?

Nyugatimádat napjainkban. Ilyen címmel jelent meg egy fejezet a hetedik osztályosoknak szóló irodalom tankönyvben. Nézzük is, hogy mit írnak a felelősségteljes tankönyvszerzők:

Odáig értek egyet a tankönyvi részlettel, hogy beszéljük meg! Nem is értem, hogyan lehet olyat leírni, hogy nyugatimádat. Legalább részletezné, hogy mi az a nyugat, amitől annyira félti a gyermeket, aminek imádása tönkreteszi az életét. Érdekes módon a mai oktatáspolitika keresztényi vonalon kíván mozogni, mégis olyan apróság mellett simán elmennek, hogy Istent imádjuk, minden mást szeretünk, kedvelünk stb. De ezt csak halkan és zárójelben teszem hozzá.
Szegény gyerek még meg sem ismerte a világot, de máris uszítanak ellene. Mi a gond a hamburgerrel vagy épp a kólával? Ha valaki egészségtelenül akar étkezni, megvan hozzá a joga. Persze, ezeket átvettük valahonnan, de ugyanúgy átvettük az egészséges életre nevelés életszemléletét is, de arról nem esik szó. Nekem ebből az egészből annyi jön le, hogy ami nyugatról jön az rossz. Pedig nem kellene így lennie. Nem kell letagadni a technikai vívmányokat sem, csak meg kell találni a megfelelő felhasználási módot. Mi a gond a sztárokkal és a slágerekkel? Ezek igenis részei lehetnek egy igényesebb kultúrának. Gondolom itt a celebekre gondol a szerző, akik a szememben nem sztárok, mert nem értéket hoznak létre, pláne nem képviselik azt.
Aztán itt vannak a tévés szokások. Miért baj például, hogy CNN-t nézünk? Legalább tájékozódunk a világban, megláthatjuk azt is, hogy “nyugaton” mi történik. Attól még senki sem lett rosszabb ember, mert tudja, hogy mi történik a világban. És ha valaki MTV-t néz akkor mi van? Én nem nézem, mert másféle zenét kedvelek, annak meg ott nem igazán van helye. És hogyha valaki nézi attól rosszabb ember lesz? Az egész szöveg negatív felhangja ráadásul azt is magával vonhatja, hogy épp az ellenkező hatást éri el. Ugye nem kell mondani, hogy a tiltott gyümölcs a legédesebb.
Talán az egyetlen igaz mondat, hogy nem érvényesül a magasabb kultúra iránti igény. És ebben tényleg gyakran van is igazság. De pont itt jönnek a képbe a tanítók, tanárnők és tanárok, nevelők, akik ismerik ezt a magasabb kultúrát és vannak olyan elhivatottak, hogy ezt képesek is átadni. Én úgy vagyok vele, hogy nem baj, ha valaki Rihannát hallgat, ha mellette elolvas egy Kosztolányi verset, vagy elmegy a színházba, de onnan plázába megy vacsorázni. Nem probléma a tömegkultúra jelenléte, amíg tudjuk, ismerjük a magasabb kultúrát is. Ez lenne itt a legnagyobb harc a pedagógus részéről: nem a tömegkultúra gyökerestől történő kiirtása, hanem a saját nemzeti kultúránk és az igényesebb kultúra átadása. Mindig zavart, amikor a gyerekek, ha épp fociról beszélgettünk, azt mondogatták, hogy fú mennyire utálom ezt meg ezt a csapatot. Ilyenkor azt mondtam nekik, hogy nem valaki ellen szurkolsz, hanem valakinek. És ez áll minden másra is. Sohasem valami ellen dolgozok, hanem valamiért. És ezt nagyobb szenvedéllyel lehet csinálni, és nagyobb a siker lehetősége is.
Csak röviden az otthoni munkáról. Nagyon egysíkú a kérdés is, mert messze bonyolultabb kérdés ez annál, amit itt három sorban megfogalmaznak. Ki mondta egyáltalán, hogy aki otthonról dolgozik, az tényleg otthon van-e? Lehet, hogy három óra alatt elvégzi azt a feladatot, amit az irodában nyolc óra alatt sem tudna megoldani, mert folyamatosan megzavarják a munkavégzésben. És így a megnyert szabadidejét esetleg a családjára, a gyerekére fordíthatja, és meg tudja vele beszélni, hogy miért butaság az, amit a hetedikes irodalom tankönyv 13. oldalára leírtak.

Leave a Reply

%d bloggers like this: