Olvasni jó! És a kötelezők?

Egy cikk kapcsán kezdtem el gondolkodni az olvasás helyzetéről, szerepéről. A cikk röviden arról szólt, hogy felső tagozaton a kötelező olvasmányok veszik el a gyerek kedvét az olvasástól. Ami szerintem nagyon sarkos vélemény, mert nekem bejött a Pál utcai fiúk és az Egri csillagok is, mindkettőt többször el is olvastam. Egyedül a Kőszívű ember fiai volt az a kötelező, amit én is nagyon kelletlenül és muszájból olvastam, a története abszolút nem ragadt meg. Azonban azt túlzás lenne állítani, hogy a kötelező olvasmányok miatt nem olvasnak a mai gyerekek.
A probléma gyökere jóval mélyebbre nyúlik, amit okos emberek már sokféle fórumokon kifejtettek. Átalakult a világ, ez a legnagyobb mételye az olvasásnak. A gépesített világ, a nagyszerű elektronikus kütyük elszívják az életerőt a könyvekből, nem hagynak a gyereknek lehetőséget sem arra, hogy akár csak rövid időre is a könyvek felé forduljanak. A számítógép, tévé, telefon szentháromságban felnövekvő generáció számára a könyv egy poros régi vacak. A film és a zene jobban meghatározza őket, kiegészülve a számítógépes játékokkal. És ezek a dolgok kiteszik az életüket, idejük se marad a könyvekre. 
Természetesen vannak kivételek. Vannak családok – remélem, hogy egyre növekvő számban – ahol a szülők jó példával járnak elöl. Olvasnak a gyerekeiknek esti mesét, vagy a gyerek látja őket olvasni, teszem azt tévénézés helyett. A könyvek szeretetét csak az tudja átadni, aki részese ennek a csodának. Én szerencsés voltam, sőt vagyok, mert nekem olvastak és meséltek gyerekkoromban, amiért örökre hálás is leszek. Azonban a mai szülőknek nehezebb a dolguk, mint volt az én gyerekkoromban. Ma rohanósabb a tempó, a szülők elfáradnak estére, és így egyre kevesebb idő jut a gyerekre és lassan eljutunk odáig, hogy a gyerek neveléséből egyedül a szülő nem veszi ki a részét. De optimista vagyok és nagyon remélem, hogy ez a tendencia megfordul.
Aztán nagy hangsúly van természetesen az irodalmat tanító tanárnő/tanár személyiségén. A fentebb említett könyvszeretet kell, hogy sugározzon belőle, a nyelvnek a szeretete és az, hogy a szíve ügyének tekinti olvasás fontosságát és nem csak egy munkának. Enélkül a szenvedély nélkül nem lehet tanár senki sem. Bár magyartanár nem vagyok, mégis azt gondolom, hogy az általános iskolás diákok számára a kötelező olvasmányok rendszere nagy csapás. És nem azért mert a kötelezőnek mondott művek rosszak lennének. Az egyetlen baj az, hogy kötelezőek. Ha a Harry Potter-sorozat lenne kötelező olvasmány, azt is kevesebben olvasnák, vagy éppen Tolkien Hobbitját, vagy Lewis Narnia-történeteit vagy éppen a Szent Johanna gimit. Előnyösebbnek gondolnám, ha csak ajánlott olvasmányok lennének – egy hosszabb lista, változatos művekkel – mert ebből a gyerek is könnyebben választ. Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy saját irodalmunkat megismerjük, azonban azt be kell látni, hogy az 50-100 évvel ezelőtt, vagy még korábban íródott művek nem igazán olvasmányosak, ráadásul többségükben nem gyerekeknek szólnak. Úgy érzem, hogy jobban hozzá kellene nyúlni a 20. század második felének irodalmához és a kortárs irodalomhoz, mert itt nagyobb eséllyel találunk olyan műveket, amelyek a gyerekek számára is könnyebben érthetőek. Felső tagozatban elégedjünk meg annyival, hogy a gyerek szeret olvasni és felfedezi a nagy élményt, amit a könyv nyújtani tud neki. Mellette persze lehet beszélni a szokásos irodalomtudományi maszlagról, műfajokról, szóképekről stb. Aztán középiskolában pedig lehet beszélni irodalomtörténetről, hogy a gyereknek legyen átfogó képe arról, hogyan gondolkodtak az emberek korábban.
A kötelező egyébként is taszít. Legyenek csak ajánlott könyvek. Mindannyian mások vagyunk, más-más mentalitásúak, éppen ezért más könyvek jönnek be. Én például soha nem tudtam elolvasni Puskintól az Anyegint. Másnak azonban akár a kedvence is lehet. Én rajongok a Tüskevárért még mindig, pedig néhány gyereket a hideg rázza a hallatán. A lényeg az, hogy ismerjük és tudjuk, hogy kik azok a szerzők, akik valami irodalomtörténeti jelentőségűt alkottak, ismerjük meg a stílusukat műveik részletein keresztül, mintegy kedvcsináló gyanánt, hogy aztán a későbbiekben kézbe vegyük az adott művet. Nagy szerepe van ebben az irodalmat tanítóknak, akik tudják, hogy mit érdemes az adott szerzőtől olvasni, hogy az figyelemfelkeltő legyen. Tájékozottnak kell lennie az irodalomban és ismernie kell a diákját, hogy személyre szabott olvasmányt tudjon neki javasolni.
Az a szomorú dolog, hogy bár rengeteg könyvet elolvastam, mégse érzem magam olvasottnak, kínzó hiányosságaim vannak, például a fentebb említett Anyegin, de mondhatnám a Hamletet vagy épp a Csongor és Tündét. De a vágy ott van bennem, hogy olvassak, hogy minél több mindent megismerhessek. És ez a megismerés teljesen más, mint amit a Google kínál, mert a könyvekben mélyebbre hatolhatok, olyat ismerhetek meg, amit semmi más nem tud nekem átadni. Ha az ember ezt felfogja intelligenciával, akkor minden rendben…

Leave a Reply

%d bloggers like this: