Ó Kapitány, Kapitányom!

A jó színészek hamar halnak, legalábbis ez az év fényesen bizonyítja ezt a tételt. Philip Seymour Hoffman halála mindenkit sokkolt az év elején, majd jött Bajor Imre halála (a halálhír közlése körüli hercehurcáról nem mondok inkább semmit, mert minden tekintetben méltatlan Bajor Imréhez) és legutóbb pedig Robin Williams eltávozása rendítette meg a világot. Én most leginkább róla emlékeznék meg, véleményem szerint a legjobb filmjével, a Holt költők társaságával.
Nem kérdés, hogy kedvenc filmjeim egyikéről van szó, ami óriási hatást gyakorolt rám. Nem csak maga a történet, sokkal inkább az, ahogyan történik, a zseniális párbeszédek, a kiváló tanácsok mind itt visszhangzanak bennem. Mr. Keating már kiszívta az élet velejét, leszakajtotta a rózsa bimbaját, de sajnos már alulról szagolja az ibolyát. A film egy tanár állít példaként elénk, egy követendő példát, aminek a többség nem igazán örül, mert nem áll be a sorba, mer mást mondani, mást tenni, egyszerűen mer más lenni, mer kilógni a sorból. És buzdít is erre, ami még fontosabb is. Mindenkinek kijelöli a saját útját, ráébreszti diákjait a saját erősségeikre, mindezt azonban egy olyan korban, egy olyan intézményben, ahol erre nem voltak vevők a kollégák és ferde szemmel kísérték minden mozdulatát. Megjelenik minden ebben a filmben. Hagyományok kontra újítás, merevség kontra rugalmasság, szülői elvárások kontra gyermeki vágyak.
És mindenek felett ott áll az irodalom. Miért olvasunk, miért írunk verseket, miért öntjük ki a szívünket, miért bízzuk rá ismeretlenekre vágyainkat és félelmeinket? Kérdéseinkre csattanós választ ad a film. Sokan mondják, hogy nincs szükség irodalomra, művészetre, hiszen az csak álmok kergetése, kesergés a megvalósulatlan álmok miatt. Ezzel szemben a film bebizonyítja, hogy az irodalom, a művészet szükséges, összehozza az embereket, szorosabbá fűzi a barátságokat, kreatívvá tesz és bátorrá és ezeken túl terápiás céllal is alkalmazható. Mindannyiunkban vannak érzések, jók és rosszak is és ezekről lehet beszélni és ha valaki ezt formába is tudja önteni, az valódi költészet. De mivel mindenki rendelkezik az érzések széles skálájával ezért bárki, hangsúlyozom, bárki képes verset írni. És ez egy fontos üzenet, hogy senkit nem zár ki a művészek köréből és az is, hogy mindenki azonos feltételekkel indul.
Persze vannak negatívumok is, hiszen például a szülők vaskalapossága egy gyermek álmainak és életének is az útjában áll. Legyen bármennyire is szép az irodalommal való foglalkozás, sajnos sohasem lesz első számú szereplő az ember életében. Mindannyiunknak pénzt kell keresni, meg kell élni valamiből és a művészetből, a kultúrából nagyon kevesen tudnak megélni.
Szerencsére a film végül nem ezzel a keserű tanulsággal zárul. A búcsúzó Mr. Keating előtt feláll az asztalra minden őt kedvelő diák, Ó Kapitány, Kapitányom felkiáltással. Ennél drámaibb és katartikusabb jelenetet ritkán láttam filmekben, ez a búcsú mindent megér. a helyére kerül minden.
Bár Robin Williams a többi szerepében is zseniális, és nagyon hiányolni fogjuk, nekem mégis ebben a filmben volt az igazi, ezzel a karakterrel marad számomra örök emlék és biztatás, hogy jó tanár és jó ember lehessek.

Leave a Reply

%d bloggers like this: