Okosabban kéne élni, annyit mondhatok…

A munkát nem nekem találták ki. Persze ez nem azt jelenti, hogy munkakerülő vagyok, épp ellenkezőleg, túlzásba viszem a munkát. Nem véletlenül találták ki, vagy fedezték fel éleslátó pszichológusok, hogy a munka túlzásba vitele bizony egyfajta betegség, vagy legalábbis annak kezdete. Ahogy azt is megmondták, hogy a munkahelyen szerepet játszunk, /ez főleg a tanároknál figyelhető meg, bizonyos jeleket magamon is észleltem/ amiben gyakran még munka után is benne ragadunk.
Divatos szó manapság a munkaalkoholizmus /workalcoholism/. Nem olvastam utána túlságosan, de saját tapasztalataim alapján egy-két héttel ezelőttig olyan tüneteket figyeltem meg magamon, amik bizony nem egy testileg-szellemileg teljesen egészséges embernél nem jelennek meg. Mindig többet dolgoztam, mint napi nyolc óra. Erre lehetne mondani, hogy most kezdtem, ez a bedolgozási fázis, ilyenkor ez normális. Jó színben akartam feltűnni, és minden munkát, amit rám bíztak, igyekeztem elvégezni, még ha az a munkaidőn túl is eltartott.
Ezután jött az, hogy munka után még otthon is dolgoztam, leginkább olyan feladatokon, amiket majdhogynem szórakozásból tűztem ki magam elé. Táblázatokat készítettem, hogy jobban átlássam a munkát, utánaolvastam dolgoknak, amik a munkámmal kapcsolatosak. Volt rá példa – szerencsére nem sokszor – , hogy késő estig ezt csináltam. És nem tudtam leállítani magam. A gépet már félretettem, már csak az aktuális sorozatrész ment, de én még mindig céges ügyeken gondolkodtam. Persze fáradt voltam – ennyi munka után ki ne lenne az – és így hamar el is aludtam. De az alvás nem volt se túl sok, se túl pihentető. Már nem tudtam sokáig aludni akkor sem, ha lehetőségem lett volna rá, már hajnali hatkor felébredtem /ez nálam nagyon korának számít a korábbiak tükrében/ és akkor is már a munka járt az agyamban. Munkával feküdtem, munkával álmodtam és munkával keltem. Szerencsére egy-két hét alatt ebből legalább kikeveredtem.
Aztán figyeltem a céges levelezést még akkor is, amikor éppen nem voltam beosztva. Őszintén szólva nem szeretek lemaradni fontos dolgokról, kell, hogy naprakész legyek. Úgy nem is tudok dolgozni, ha bizonyos dogokat úgy kérnek tőlem, hogy arról korábban még nem is hallottam.
Nem tudom, hogy mi járhatott a fejemben, amikor ennyire elnyelt a munka. Élveztem, amit csináltam, ezt be kell vallani. Éreztem, hogy fontos, amit csinálok, időnként erről jött is visszajelzés, igaz, hogy nem a főnökség részéről. Valahogy kezdtem magam fontosnak érezni, hogy kihagyhatatlan láncszem vagyok, és ez felpörgetett, és még több és jobb munkára sarkallt.
Nagyon a munkának tudok élni, ez tönkretehetné a kapcsolataimat. Már hogyha lenne. Ebben a néhány hétben elkezdtem stresszelni, ami nem volt rám jellemző. Lustább lettem, és nem mozdultam ki sehová, néha még enni is lusta voltam. Vagy épp az ellenkezője, és tömtem magam. Így visszagondolva szégyellem is kicsit magam.
De most már nincs ezzel probléma. Volt egy hét szünetem, és sikerült fejben helyretenni magam. Elhatároztam, hogy életmódot váltok és testileg-szellemileg egészségesebb életmódot kívánok folytatni a továbbiakban. És nagyon remélem, hogy lesz elég lelkierőm, hogy ezt végig is vigyem, és ne legyek lusta ahhoz, hogy akár elmenjek a zöldségesbe és vegyek egy kis gyümölcsöt és zöldséget, vagy ne legyek rest elmenni futni. Szeretnék új és kreatív dolgokat csinálni, szeretnék jobb ember lenni…

Leave a Reply

%d bloggers like this: