Az örök polgár

Nagy adósságom van a magyar és a világirodalom felé. Bár kapásból száz könyvet/művet fel tudnék sorolni, tán még többet is, de úgy érzem, hogy nagyon keveset ismerek abból, amit irodalomnak neveznek. Egyszóval nekiálltam törleszteni az adósságot, és az utóbbi időben szinte falom a könyveket. Nagy szerepe van ebben az e-book olvasónak is, élmény rajta olvasni. Igyekszem úgy megválasztani a soros könyvet, hogy mindig más stílus kerüljön sorra, regény után novelláskötet, komoly dráma után valami könnyed történet, világirodalmi alkotás után magyar remekmű következzen. Itt tartok most. Ez a magyar remekmű Márai Sándortól az Egy polgár vallomásai. Nem hiszem, hogy nagyon magyaráznom kellene a könyv irodalmi értékét, hiszen kritikusok, irodalmárok sora megtette már ezt. Természetesen nekem – ahogy mindenki másnak is – valami egyedi jelentéstartalommal bír, más momentumok fontosak.
Eddig még nem olvastam Máraitól prózát, a Halotti beszédet természetesen igen, amely már akkor is megindította a lelkem, mikor még fikarcnyit sem érdekelt az irodalom. Most már kedvenc verseim egyike, és ötletadója, hogy a költő prózai munkásságára is vessek egy pillantást. És mennyire jól tettem! És nem azért mert olyan hatalmas irodalmi csúcsteljesítmény lenne az Egy polgár vallomásai, hanem pont a vallomásos jellege miatt a legőszintébb művek egyike. Leginkább a szemlélelet, ahogy a saját életét veszi górcső alá, nyújt egy olyasfajta egyedi élményt, amivel korábban még nem találkoztam. Látásmódja teszi igazán egyedivé Márait, egy olyan valakivé, aki mindenhol otthon, mégsincs otthon sehol. Bár még csak a könyv felénél járok, de arra rájöttem, hogy Márai a legújabb kor humanistái közé tartozik, aki szerette az életet, aki szeretett élni, kíváncsi volt az életre.
Nem tudom megmagyarázni, de olvasás közben gyakran van olyan érzésem, hogy ez akár az én történetem is lehetne, az ő magányossága, emberi kapcsolatai valahogy hasonlóak az enyémhez. Persze más karakter volt, mint amilyen én vagyok, de a nyitottság a világ felé mindkettőnket jellemez, és talán ezért érezhetem közel magamhoz.
Küzdelmei valahogy furcsán ismerősek. Költőnek indult és íróvá érett. Ez lehet talán a jó példa számomra is, hogy van még esélyem íróvá válni. Nem tanult mesterség ez, sokkal inkább érettség kérdése. Minél többet lát az ember a világból, annál inkább érzi, hogy ezt tovább kell adni mások okulására vagy szórakoztatására. Én már eldöntöttem, hogy író leszek, és amikor itt lesz az ideje akkor el tudom kezdeni…

Leave a Reply

%d bloggers like this: