A nagy szépség – ahogy én láttam

Mikor és miről írjon az író? Ezek a legfontosabb kérdések, amelyeket a Nagy szépség című olasz film tesz fel a nézőnek. Válaszokat kapunk is, meg nem is. Csodálatos film, és még mindig kutatom az értelmét, és a főhőssel együtt én is keresem a nagy szépséget.
Lássuk a történetet! Jep Gambardella sikeres író, fiatalon írt egy regényt, amivel egész életére gazdaggá tette magát. Most 65 éves, és továbbra is a bulik, baráti összejövetelek teszik ki az életét. Nem csinál semmit, csak naphosszat lődörög a városban, partik tömkelegén vesz részt, ahonnan mindig más nővel távozik. Nincs az életében állandóság. Azonban nagy törést okoz benne, amikor megtudja, hogy ifjúkori nagy szerelme meghalt. Bár kimondva nincsen, de minden bizonnyal ő volt az első és egyetlen regényének múzsája, ihletője. Innentől kezdve már nem érzi sajátjának a bulik világát, szépen lassan partvonalon kívülre helyezi önmagát. Barátok és ismerősök halnak meg körülötte, ezzel is tovább fokozva magányosságát.
Ekkor jelenik meg a 104 éves Maria nővér, aki Afrikából tér haza, hogy átvegyen egy kitüntetést, ráadásul Jep-hez is hivatalos egy vacsorára. Természetesen ő is olvasta a könyvét, és nem meglepő módon tetszett neki, ezért fogadja el a meghívást. Maria nővér megjelenésével kulcsszerepet kap a hit, a vallásosság. Benne testesül meg a hit, egyszerűsége, alázata csodálatra méltó, tekintetében ott bujkál a földöntúli boldogság. Ellenpárja a bíboros, aki korábban ördögűző volt, most meg csak a szakácstudományával villog. Jellegzetes a Jep-nél tartott vacsora. Maria nővér minden tekintetben tökéletes, a bíboros csak másodhegedűse lehet, életszentségben messze elmarad mögötte. Ez komoly fricska az egyháznak, és egyúttal dicséret a hit erejének. Maria nővér mondja ki a legfontosabbat: a gyökerek fontosak. (Afrikában csak gyökereket evett, így e mondata többféleképpen is értelmezhető). 
Jep egész életében a nagy szépséget kereste, ezért nem írt új könyvet. És így is halt volna meg, ha nem találkozik Maria nővérrel. Így végül kiderül, hogy a gyökerek, a származása az, ami igazán számít, az ifjúkor élményei, amikor a lélek még tiszta, megrontatlan. Keserű a felismerés, hogy egész életében azt a nagy szépséget kereste, amit már ifjúkorában megtalált. Csak nem ismerte fel. Bolond az ember, amikor nem veszi észre a lábai előtt heverő boldogságot, az igazi mezítlábas szépséget.
A film maga az üresség. Nincsenek gátak, nincsen szabályok. És gyakran érzelmek se. Az emberi kapcsolatok felszínesek és kiábrándítóak, csak a szokás tartja együtt a közösséget. Ettől a világtól szabadulna Jep is, a szálakat lassanként vágja el, míg végül Maria nővér szavainak hatására visszatalál önmagához, és ígéretet tesz egy új könyv megírására.
Sok másról is szól a film természetesen, nehéz lenne sorra venni minden egyes aspektusát. Egyet azért megemlítenék. Az egyik jelenetben egy magát művésznek nevező hölgy mutat be egy performanszt: pucéran, egy áttetsző sállal körültekerve magát nekiszalad egy kőhíd lábának, de nem esik semmi baja. Megtapsolják, nagy éljenzés, dicsérő kiáltások. Utána Jep készít interjút a hölggyel. Az interjúban azt találja mondani a művésznő, hogy ő a rezgéseknek él, azokra reagál. Természetesen Jep-et érdekelné, hogy mit ért rezgések alatt, de a művésznő nem hajlandó válaszolni. Megmondja kereken: Művész vagyok, nem kell semmit megmagyaráznom! És itt a baj: amíg valaki felsőbbrendűnek tartja magát, ne várja, hogy mások elismerjék.
Jep Gambardella történetében mindenki felfedez olyan momentumot, amit már maga is átélt, és olyat, amit sohasem szeretne. Tükröt tart modern társadalmunknak, amiben minden negatív vonás oly élesen rajzolódik ki, hogy metsző pengeként hasít a lelkünkbe. Aki csak teheti nézze meg ezt a filmet, és gondolkodjon rajta. Szerintem megéri.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s