Verset írtam #5 – Visz a vonat…

Egy-egy utazás sokféle érzéseket kelt az emberben. Pláne egy hosszú utazás. Én gyakran utazom, és a Szeged-Sárvár útvonal nem tartozik a rövidebbek közé. A majd hétórás úton van idő sok mindenre, többek között gondolkodásra, és ha már itt tartunk, akkor a versírásra. Ha épp ihletett állapotba kerülök, akkor a vonat zakatolása felserkenti a kreativitásomat és megszületnek az utazó-versek. Mókás-szomorkás kis poémák ezek, tele az út minden izgalmával, vagy éppenséggel unalmával, de megvan benne a célba érés reménysége, de az attól való félelem is, hogy mi vár majd ha megérkezem. Spirituális utazások is ezek. Rájöttem, hogy a versekben ezt tudom átadni.
Álljon itt most egy ilyen utazó-vers!
Visz a vonat…
Zakatol a vonat,
zizzen a szél,
kis pajtásom
hová mész?
Kattognak a kerekek,
közeleg a kikelet,
mai utad kis pajtásom
hova lesz?
Füstöl a fék,
fröccsen a fény,
kis pajtásom
hová mész?
Visz a vonat engemet,
messze földre, részeget,
hogy tiedből csöppnyit kapjon,
ó én édes Istenem.

Leave a Reply

%d bloggers like this: