A mosoly

A pincérnő könnyed mozdulattal tette le Joe asztalára a kávét egy kedves mosoly kíséretében. Joe törzsvendég volt, már évek óta járt ebbe a kávéházba, hogy este felhörpintsen egy hosszú kávét, és gondolkodjon. A halk jazz és blues muzsika, a kávé finom íze és illata, a pincérnő mosolya és az egész kávézó hangulata mindig gondolkodásra sarkallta.
Néha társasággal érkezett. Mindannyian fiatalok voltak és bohémek, tudták élvezni az életet, és ezt nem is titkolták. Költők voltak, gondolataikat bárki ismerhette. Ha ide betértek, akkor a kávénál mindig valami erősebb került az asztalra, mert mindig ünnepeltek valamit, de ha szomorkodtak, akkor is. Meg is tette a hatását az alkohol, hiszen az este végére mindannyian vidámak voltak, és a finom borok hatására egészen kiváló verseket tudtak improvizálni, a szerelmet dicsérve és megvetve a halált. Hazaérkezve Joe mindig megpróbálta lejegyezni a mámor-faragta verseket, de noteszébe jelentéktelen sorokon kívül nem sok minden került.
Legtöbbször mégis egyedül üldögélt az ablak melletti aprócska sarokasztalnál. Ilyenkor nem vágyott senki társaságára, csak a jól megérdemelt kávéra és mosolyra. Ilyenkor írta a legjobb verseit. És minden versében valami titokzatos mosoly bujkált…
Joe asztalán már ott állt a kávé és épp a jegyzetfüzete után kutatott a kabátja zsebében, amikor hirtelen csend lett. Furcsállta kicsit, hiszen a halk zene hozzátartozott a kávéház hangulatához. De nem törődött vele igazán. Megtalálta a noteszt, és a tollával együtt kitette az asztalra. Rituális mozdulatokkal két kanál cukrot tett a kávéjába, majd szépen, lassan és megfontoltan megkeverte. Ezzel hangolódott rá az ivásra. Közben a szemét is lehunyta, de most egy zongora hangja zavarta meg álmodozását. Ahogy felocsúdott észrevette a bűnös hangszert a kávézó másik felében. De a dallam, amit játszani kezdtek rajta, egyszerűen csodálatos volt. Úgy érezte, hogy szívverésének ritmusára írták ezt a dalt. Annyira elandalította és szinte elkábította, hogy észre sem vette, és már ott ült a zongora előtt. Vonzotta. Majd megszólalt az ének is. Egy lágy, kellemes női hang énekelt, Joe még jobban a hatása alá került. Az énekesnő pedig gyönyörű volt, nem csak a hangja. Egy igazi díva volt, kecses és bájos, egyszersmind fenséges. Ahogy a tekintetük találkozott, mindketten tudták, hogyan ér véget az este…
Még több dalt is elénekelt és Joe közben egyre boldogabb és vidámabb lett. Még nem ivott semmit, mégis úgy érezte mintha részeg lenne. Ahogy véget ért a rögtönzött előadás, az énekesnő odaült Joe mellé. Könnyedén megismerkedtek egymással, a külső szemlélő számára úgy tűnhetett, hogy már régi jó ismerősök. Úgy gondolta, hogy a kellemes társalgáshoz egy kellemes bor is illenék. Odament hát a pulthoz és két pohár rosé bort kért. Pár perc múlva a pincérnő hozta is a bort, letette eléjük a poharakat:
– Parancsoljanak! – és mosolygott, de mosolya keserű volt és hideg, mint a kávé Joe kedvenc asztalánál…

Leave a Reply

%d bloggers like this: