A szakrális Nemzeti – egy interjú tanulságai

Térjünk vissza kicsit a közélethez. Hamarosan kezdődik a színházi évad, új időszámítás veszi kezdetét a Nemzeti Színházban is Vidnyánszky Attila vezetésével. A színházat keresztény szokás szerint fel is szentelték. Az nagy baj, ha keresztény létemre nem értem, miért volt rá szükség? Ettől vajon jobb lesz? Különösképpen nem zavar, csak nem értem. Hogy a színház szakrális hely? Ha szakrális helyre vágyok, akkor templomba megyek nem színházba. Színházba azért megyek, hogy válaszokat keressek, és kérdéseket. Amik előre visznek, és nem hátra.
De félre a felszenteléssel! Vidnyánszky Attilával az Origo készített egy hosszabb interjút, ami több szempontból is tanulságos. Aki nem ismeri a korábbi színházi történéseket, a Nemzeti körüli felhajtást, és nem olvasott még semmilyen interjút Vidnyánszky Attilával, az most azt hihetné, hogy baromi szimpatikus fickóval van dolgunk, aki bevallja, hogy a politika támogatja, és ebből nem is csinál nagy ügyet. Nem akar politikai felhajtást, neki a politika ne adjon pénzt. Ő a saját lábán akar állni, a saját tehetségét akarja bizonyítani. Minden azért működjön, mert ő jól csinálja. Ez mind szép és jó. De valóban így működnének a dolgok? A politika bele fog szólni továbbra is, ha akarja, ha nem.
Azért vannak ellentmondások az interjúban bőségesen. Például, hogy mit gondol a provokációról. Az, hogy a Csehov-darabot a harmadik felvonással kezdi, az nem provokáció, hanem gondolat. De ugyanígy egy gondolat, hogy Alföldinél a János vitézben a Tündérország egy aluljáró. Mindkettő ugyanolyan zavaró annak, aki nem teljes nyitottsággal ül be a színházba. Azt is mondja, hogy a János vitéz megrendezéssel nem Alföldinek akar válaszolni, és nem azt akarja, hogy a közönség összehasonlítsa a kettejük János vitézeit. Nem hinném, hogy ezt akarná. Ki vagyok én, hogy megmondjam, de szerintem igenis piszkálja a csőrét a dolog, és kíváncsi, hogy melyikük a jobb. Csak úgy eszébe jutott, hogy mennyire szereti a János vitézt és megrendezi? A pályáztatásról meg aztán ne is beszéljünk. Lépten-nyomon hangsúlyozza, hogy a pályáztatás rendszere mennyire korrupt és mennyire szövi át a politika, és ő jobban szeretné, ha a politika a sarkára állna, és megmondaná, hogy én X-et vagy Y-t akarom a színház élére. Ha ennyi gondja van a pályáztatással, akkor miért vesz részt benne mégis? Ja, hogy ő hazáját szolgálja, a nemzethez lojális. Szeretné, ha nem szólnák meg azért, mert másként gondolkodik. Akkor én is kérek tőle valamit: ő se szóljon meg senki mást. Ő másfajta színházat csinál, mert a jelenlegi trend az olcsó, hatásvadász és kiégett darabok. Meg provokatívak, persze. Mi ez ha nem leszólás? Persze ő sose mondta, hogy ennek nincs létjogosultsága.
Majd ha elindul az évad, meglátjuk, hogy mi történik. Én nem kívánok rosszat Vidnyánszky Attilának. Bizonyítson. Nem kérek tőle mást, csak azt, hogy mutassa meg, van létjogosultsága az ő színházának is. Én adok neki egy esélyt, mert lehet jó. És közben nézzen meg más előadásokat is. Akkor lesz jobb rendező ő is, ha sok darabot néz meg és leszűri a tapasztalatokat. És mondja meg nyugodtan, hogy Balázs Pétert szeretné a Vígszínház élére.
Tegyünk félre mindent, tabula rasa. Sok sikert kívánok Vidnyánszky Attilának!

Leave a Reply

%d bloggers like this: