Az emberséges bankrabló története – Kánikulai délután kritika

Valahogy mindig nehezen szánom rá magam, hogy megnézzek egy, általam még nem látott filmet. Pedig nem választok rossz filmeket, mert azokat már előttem sokan díjazták. Vagy konkrét díjjal, vagy csak szimplán a nézettsége okán. De mégis mindig a régi, már unásig nézett filmeket veszem elő, újra és újra. 
Ma viszont megtörtem a jeget. Igaz nem volt ez most olyan nehéz, mert Al Pacino volt a film főszereplője, aki pedig a kedvenc színészem. Szóval a film a Kánikulai délután volt. A 8,1-es értékelés az imdb.com weboldalon, és a legjobb eredeti forgatókönyvért járó Oscar-díj, és a többi számtalan díj és jelölés biztosított arról, hogy jól választottam. Ebben így utólag annyira nem vagyok biztos. Nem volt rossz, ezt le kell szögezni, de nem találtam benne semmit, ami miatt igazán jónak tarthatnám.
Abban nem kételkedhet senki, hogy a forgatókönyv valóban eredeti. És kusza, nagyon kusza. Vagy én voltam nagyon dekoncentrált, de nem találtam benne értelmet. Mert az alaptörténet tényleg eredeti, hiszen egy túszejtős bankrablás nem így szokott kinézni. Woody Allentől láttunk már vicceset (ugye semmi cicó? vagy cécó?) és valahogy ez is vicces akar lenni. Legalábbis az alapötlet. Van két bankrabló, aki úgy akar bankot rabolni, hogy közben ők aggódnak a legjobban a túszokért. Kicsit groteszk. És itt kezdem el sajnálni a bankrablókat. Mert tudjuk jól, hogy számukra jól nem sülhet el az akció de szurkolunk nekik, mert szánjuk őket. És közben rohanunk az elkerülhetetlen vég felé.
Sonny (Al Pacino) egy nagyon komplex karakter (lehetne). Amit megtudunk róla, az nagyon kevés. Én még most sem tudom, hogy miért csinálta. Oké, kellett a műtétre a pénz. De miért fordult a férfiak felé? Mi volt a gond a házasságával? Mi volt a baj a családjával, a szüleivel? Csupa kérdés, semmi válasz. Miért nem száll ki? Miért kell végigcsinálnia? Ráadásul szinte semmi pénzért. Ez egy hiábavaló küzdelem, és ezt ki is mondja. És mi is tudjuk. Akkor miért néztem végig? Na ezt hívják zseniális forgatókönyvnek. Mert fenn tudta tartani az érdeklődésemet.

De válaszok nélkül maradtam és ez valahogy hiányérzetet hagyott bennem. Ami persze jó, mert rám bízza, hogy bogozzam ki, gondolkodjak rajta. Ott volt például Cal, a másik bankrabló, akit a zseniális, és sajnos idejekorán elhalálozott John Cazale alakított. Nem tudtam kiigazodni rajta. Nem értettem mit keres ott. Neki semmi köze az egészhez. És mégis végig ott van, fegyverrel a kezében. És itt jön ki a frenetikus alakítás, hogy bármelyik pillanatban, amikor a kamera mutatja, félek, hogy valami hülyeséget csinál, megöl valakit. Hát őt nagyon sajnáltam a végén.

Egészen érdekes aspektusa a filmnek a rendőrök és a tömeg viszonya. Illetve a tömeg és Sonny viszonya. Amíg csak szimpla bankrabló, addig drukkolnak neki, és ezért a rendőrökkel is összecsapnak néhányan. Aztán jön a hír, hogy homoszexuális. A tömeg máris elfordul tőle, csupán néhányan tartanak ki mellette, a meleg közösség néhány tagja. Persze közülük is sokan elítélik. És ez a tömeg utolsó reakciója is. A végére megutálják. Nekem viszont így lesz egyre szimpatikusabb a küzdelme. Ami persze hiábavaló.

Lassan kihozom, hogy mégis kiváló a film. Nem lehet elvitatni tőle a nagyszerűségét. Megérintett. Kérdéseket tett fel. Saját korában még inkább. Elsőre egy langyos kis filmnek tűnt, de jól belegondolva, frappánsan mutatja be az emberi lélek mélységeit, a döntéseket. És relativizál, nincsenek jók és rosszak, Csak a döntések.
Ui.: Látszik, hogy írás közben gondolkodok 🙂
Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s