Néhány szó a magyar irodalomról

Most, hogy jobban a művészetek felé, azon belül is az irodalom felé fordultam, egyre inkább figyelem minden rezdülését, kíváncsi vagyok az új fejleményekre. Ebben a helyzetben talált meg egy rádióriport, ami Takaró Mihállyal készült. És nem lettem boldogabb tőle, hogyha finoman akarok fogalmazni. A jó gondolatait sem tudja olyan köntösbe bújtatni, hogy azok bárki számára elfogadhatóak legyenek. Az úr biztosan kiváló irodalomtörténész, ebben nem akarok véleményt nyilvánítani. Azzal viszont nem tudok egyetérteni, hogy a nemzeti kánonba beemeljük akár Nyírő Józsefet, akár Tormay Cecile, akár Wass Albert, akár Szabó Dezső munkásságát.
Ezzel nem azt mondom, hogy senki ne olvassa őket. Nyilván népszerűek, hiszen sok ember gondolatait fogalmazzák meg. Ismerni kell-e őket? Igen, tudni kell róluk, hiszen letagadhatatlan részei a magyar irodalomnak, történelemnek, szívük együtt dobbant a korral, amelyben éltek. Legtöbben azért is olvassák ezeket a szerzőket, mert olyan nagy magyarok, olyan igazi hazafik voltak, akik magyarságukért, illetve annak megőrzéséért bármire képesek. Akár az antiszemitizmusra is. Számomra a gyűlöletkeltés nem képezheti az irodalom részét semmilyen formában. Az író minden szaváért felelős, hiszen sokan olvassák, sok emberhez jutnak el a gondolatai, érzései. És amíg az író is arra vetemedik, hogy gyűlöljön valakit, akkor az egyszerű ember, aki nem képes a helyzet teljes mértékű átlátására, mihez kezdjen? Ezért nehéz dolog egyetérteni azzal, hogy ez a négy szerző hangsúlyos helyet kapjon az irodalomtanításban.
Volt azonban egy gondolata Takaró Mihálynak, amivel bizony egyet kell értenem, hiszen jómagam is leírtam korábban, hogy a kultúra értéket közvetít. Ezzel végre a jelenlegi kormány holdudvarából is kimondta valaki ezt a várva várt mondatot. Hangsúlyozta ebben a rádióinterjúban is, hogy a magyarságot bizony ez köti össze, a kultúra, ami határokon és koron is átível, és csak a miénk. És abban is igaza van, hogy kellenek olyan szerzők, akik mindenki elismerésére számot tarthatnak, és magyarságukban, európaiságukban és leginkább emberségükben valódi példaként állíthatók a jövő generációk elé, bárhol éljenek is.
Nem is lenne baj, ha a magyar fiatalokat értő gondozás és értelmezés mellett megismertetjük az irodalmunk sokszínűségével, mert tényleg tudni kell a fent említettekről is, meg persze másokról is, akiket most nem említettem. Csak az visszás kicsit ilyenkor, hogy maga Takaró úr tagadja le az irodalmunk másik felét (Kertész, Spíró, Petri stb.). Ezeknek együtt kellene létezniük, együtt kellene képviselniük a magyar irodalmat. Mert a magyar néplélek ilyen is, meg olyan is.
Ezt a saját példámmal is meg tudom erősíteni. Mint azt már kihangsúlyoztam, hogy nagyjából liberális szemléletűnek vallom magam, mégis a kedvenc magyar íróm a konzervatív Fekete István, akit bizony példaként tudok magam elé állítani. Örülnék ha nem az menne az irodalomtörténészek között, hogy az egyik azt mondja: ez zsidó nem kell. A másik meg azt: ez antiszemita, ez nem kell. Félúton van itt is a megoldás.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s