Út haza

Teofila épphogy hazatért Franciaországból – a családot nagyon aggasztotta a kitörni készülő háború fenyegetése – máris továbbállt. Rövid ideig cselédlányként szolgált egy aprócska felvidéki kastélyban, ahonnan újra el kellett jönnie, mert a gróf úr vagyona lassanként elfogyott és nem tudta volna tovább megfizetni. Budapestre költözött és a Csepel gyárban vállalt munkát. Két évig dolgozhatott, de a sorozatos bombázások és harcok nagyon megijesztették. Még fiatal volt, és nem távol az otthonától akart meghalni.
Elhatározta, hogy vonatra száll. Két hétbe telt, mire jegyet tudott szerezni. Addig legalább el tudta intézni ügyes-bajos dolgait. Munkahelyén felmondott, bérelt lakásából kiköltözött, és néhány napig rokonainál aludt. Amit csak tudott eladott, hogy azért legyen egy kevés pénze, mert tudta, hogy szülei nem élnek valami jó módban otthon és segíteni akart.
Aztán elérkezett az indulás ideje. Teofila egy bőrönddel állt a vasútállomáson. Várta, hogy felszállhasson a vonatra, amely végre hazaviszi őt. Túl sokáig volt távol, minden porcikájában érezte, hogy mehetnékje van. Szíve dobolt, nagyon izgatott volt. Ekkor gördült be a szerelvény a hármas vágányra. Innen indult a szombathelyi gyors. Szigorú ellenőrzés mellett jutott fel a vonatra. A kupéban kellemes társaság fogadta. Egy  idős házaspár és egy fiatal család ült még bent.
Teofila próbált nyugalmat erőltetni magára, de az izgatottságát nem tudta elrejteni. A néni gyakran meg is kérdezte, hogy jól van-e. Persze megnyugtatta, hogy csak izgul, semmi baja nincs azon kívül. Szüleit már évek óta nem látta, és nagyon hiányoztak neki. A félévente kapott levelek nem pótolták a közelségüket. A háború rádöbbentette, hogy mennyire nem számít a munka, hiszen azok a gépszörnyek, amiket ő maga is szerelt, elpusztítanak mindent. Helyette szeretni akart, nem tudta, hogy elmondhatja-e még bárkinek, hogy mennyire szereti, leginkább persze a szüleinek. Félt, hogy már nem lesz ideje az ölelésre, a csókokra. Ez tette egyre nyugtalanabbá.
Egyszer csak elnyomta az álom. Hogy mennyit aludt, az maga sem tudta. Arra ébredt, hogy a vonat indul. És világos volt már. Mivel este indult el Budapestről, sejtette, hogy átaludta az éjszakát, de rögtön kinézett az ablakon, hogy lássa, honnan is indultak. Nem akarta eltéveszteni az állomást. Szerencsére Veszprémből gördült tovább a vonat.
– Ne aggódjon, Veszprémben megállt a vonat éjszakára – mondta neki a néni, mert látta, hogy Teofila ismét nyugtalan.
Teofila megköszönte a néni kedvességét, és már csak az útra tudott koncentrálni. Szemét le sem emelte az ablakról, a táj boldogsággal töltötte el. “Mindjárt hazaérek!” – gondolta magában, de erre azonban még várnia kellett. A vonat iszonyatos lassúsággal döcögött, egy-egy állomáson jóval hosszabb ideig rostokolt, mint ahogy arra Teofila emlékezett. Már Celldömölkön állt a vonat, ahol már tényleg órák óta állt a vonat. Fél füllel olyasmiket hallott, hogy a mozdony meghibásodott, és nem megy tovább a vonat. Nagyon megrémült, hogy ilyen közel van a célhoz és nem jut tovább. Eddig csak nyugtalan volt, most már ideges is. Fogta a bőröndjét, hogy leszáll, és indult, hogy leszálljon. Kinyitotta a vonat ajtaját mikor éles sípszót hallott és egy kedves, de erélyes hang szólt felé:
– Csukja be az ajtót kisasszony, mert a vonat indul!
Ezzel gyorsan be is csukta az ajtót de nem ült már vissza a helyére. Ahhoz már túl izgatott volt, hogy üljön. El-vissza járkált a folyosón. “Már sosem érünk Sárvárra?”; “Mikor érünk már oda?” – kérdezgette magától. 
– Ostffyasszonyfa állomás! – kiáltotta a kalauz. – A vonat határozatlan ideig nem indul tovább!
Teofilában ekkor valami eltört. Leugrott a vonatról, és a sínek mentén nekiindult. Az utasok kiabáltak utána, hogy várjon még, mindjárt indul, és ne legyen bolond, hogy gyalog akar továbbmenni. Nem hallgatott rájuk, mert a szíve vitte előre. Amúgy is törékeny teremtés volt, de most, hogy alig evett, még törékenyebbnek látszott. De elszántan ment előre, a szeretet volt a motorja.
Már vagy két órája gyalogolhatott mire elérte a Rába-hidat. A híd előtt kicsit megállt. Szeretett folyójára vetett egy pillantást, aztán átsétált a hídon. Felnézett az égre, és felkiáltott:
– Itthon vagyok!!! Aztán elkezdett szaladni…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s