Az ovisok igazi kincsek

Kicsit elhamarkodottan ítéltem múltkor a felnövekvő generációt illetően. De hát tévedni emberi dolog. Következzen tehát egy kis helyreigazítás, pontosabban egy újabb tapasztalat, ami reménykedéssel töltött el.
A gyerek mindig gyerek marad, legyen bármilyen korban és bármilyen körülmények között. Ártatlansága, kíváncsisága, vidámsága és lendülete ugyanaz minden gyereknek. És a gyerek sose magától “romlik el”, ehhez külső “segítségre” van szüksége. Leggyakrabban a felnőtt korosztály a hibás abban, hogy a gyerekben eltörik valami és zavar keletkezik az Erőben. Általános iskolában kezdik el érni azok a hatások, amik a későbbiekben nagyban meghatározzák a személyiségét. Ilyenkor kell nagyon odafigyelni rájuk és foglalkozni velük. Annyira el tudnék képzelni magamnak egy olyan hivatást, hogy általános iskolás gyerekekkel foglalkozzak tanítás után. Közös tanulás és játék és sok-sok beszélgetés. És a gyerekeknek közösség, hogy tartozhassanak valahová.
Legutóbb ovisokkal hozott össze a jószerencse. Édesanyám óvónő és nekem kedvem támadt meglátogatni a kiscsoportját. Bevallom, azzal a céllal mentem, hogy kicsit megfigyelem őket, hogyan is működnek, miért hallok annyi panaszt rájuk. Pszichológiai megfigyelésnek indult, aztán mégis egy jó buli kerekedett belőle. Hajtott a kíváncsiság is, hogy mennyire kezelik jobban az idegen ember megjelenését, mint mikor utoljára az ősszel náluk jártam. Mert akkor még nagyon félénkek voltak és nem nagyon tudtam kihúzni belőlük még a nevüket se.
Ezzel szemben most kinyílt a világ. Az alvásidő végére értem oda, néhányan már ébredeztek, mások viszont még nagyban szuszogtak. Az ébredezőknek már készült az uzsonna, bár nagy népszerűségnek nem igazán örvendett, úgyhogy helyette játszani mentek néhányan. Én őket követtem és leültem a szőnyegre és beszálltam a játékba, ami abból állt, hogy kis állatfigurákat rakosgattak egymás mellé sajátos ráció alapján. Beszédindítónak úgy gondoltam végigkérdezem, hogy milyen állataik vannak. A két kisgyerek egymás szavába vágva sorolta, szinte hiba nélkül, de hát nézzük el egy hároméves gyereknek, hogy összetéveszti a vízilót az orrszarvúval. Néha még a felnőtteknek sem egyértelmű…
Aztán egy másik kisfiú (ha jól emlékszem Zalánnak hívják) jött oda egy nagyobbacska műanyag markolóval és megmagyarázta, hogy mennyire veszélyes. Próbált ő is az uzsonna elől elszökni, meg is kérdeztem, hogy nem éhes-e. Megpróbálom felidézni a párbeszédet. Figyeljük a gyermeki logikát!
Én: – Nem vagy éhes?
Zalán: – Nem. Ettem otthon.
Én: – És mikor ettél otthon?
Zalán: – Mielőtt eljöttünk?
Én: – És az mikor volt?
Zalán: – Miután felkeltem. 🙂
Persze közben az oviban volt tízórai és ebéd is, de az valahogy kimaradt. Aztán persze az óvónénik sikeresen asztalhoz ültették őt is. Én pedig egy másik társaság mellé telepedtem le, akik éppen könyveket nézegettek. Még meg is örültem neki, hogy ilyen fiatalon is ekkora figyelemmel lapozzák a könyveket. Amikor leültem, akkor lettem figyelmes, hogy ugyanazt a történetet mesélte el mindét könyvecske, csak más formában: Hófehérke és a hét törpe történetét. Az egyik kislány nagyon készséges volt és beavatott a történet részleteibe. Nagyon meglepődtem, hiszen szinte kívülről tudta az egészet és úgy tűnt, hogy meg is értette. A törpék neveit nem csak fejből mondta, de a képhez is párosította. Zseniális. Neki aztán hamar el kellett mennie, úgyhogy ott maradtam a kis asztalkánál, ahová egyre több gyerkőc érkezett meg. Zalán is megjött és jött vele együtt az újabb meglepő kérdés. Az ölembe akart ülni, amit persze megengedtem neki, és bizony a példa ragadós volt, úgyhogy a másik lábamra is ültetnem kellett valakit, úgyhogy az egyik kislány odaülhetett. És akkor elkezdtem mesélni a Hófehérkét. És milyen jó érzés volt látni az örömöt a szemükben! Figyelmes kis hallgatóság voltak és bizony kritikusak is, pontosan tudni akarták mindennek az okát. /Minden kisgyermekben ott bujkál a filológus :)/ Persze sokszor vágtak egymás szavába és néha kicsit nehéz is volt minden egyes észrevételre reagálni. De ettől függetlenül óriási élmény volt mesélni nekik.
A jövőre nézve sok fontos tapasztalattal lettem gazdagabb, de legtöbbet a szeretetből kaptam és örömből. Innen is üzenem, hogy foglalkozzanak a gyermekeikkel annyit, amennyit csak lehet, meséljenek nekik, legyenek partnerek a játékban! Merjenek néhány pillanatra gyermekek lenni és elhihetik, nagyon fogják élvezni. Sok problémára ez a megoldás. És ennél jobb fiatalítószert nem talál senki!

Leave a Reply

%d bloggers like this: