Jövőnk zálogai – vigyázzunk rájuk!

Féltem nagyon a nemzet jövőjét. Pedig aztán a kincstári optimizmus nálam általában túlteng, de a mai események egyre inkább megerősítenek abban a hitemben, hogy a most felnövő generációnál valami félrecsúszott. Mai találkozásom néhány tinédzserrel sikeresen ásta alá beléjük vetett hitemet.
Elsőre nyugodtan gondolhatnánk, hogy ezek csak gyerekek és ne várjak tőlük semmi rendkívülit. Nem is várom el tőlük, szimplán csak a kulturált viselkedést várnám el, ami talán nem túlzó elvárás 11-13 éves gyerekek felé. A helyszín az uszoda öltözője, ahol négy-öt gyerek között találtam magam, amikor az úszás után mentem átöltözni. Az még csak nem is olyan nagy gond, hogy mindent szétszórtak, hiszen ez a korral jár, ahogy az is, hogy egymást zrikálják. De arra már nem nagyon találtam szavakat, hogy káromkodnak. Angolul! Alig nőttek ki a földből, de a szexuális felhanggal “megáldott” angol szavakat tökéletesen ismerik és nem félnek használni, főleg úgy is, hogy mások is vannak rajtuk kívül az öltözőben. Azért akadt közöttük olyan is, aki fel akarta hívni figyelmüket az illemre, de őt aztán úgy leoltották, hogy rossz volt hallgatni. Szerintük az illem egy nem létező fogalom, tehát az ő olvasatukban nem kell illően viselkedni. És ez nagyon elszomorított. Nagyon vissza kell fognom magam, pontosabban a tanár-énemet, mert Isten bizony rendet vágtam volna közöttük, persze nem szó szerint. 
De azért ne ássuk el még ezeket az ember-palántákat. Mert ott van bennük a jó is, az illem is. De csak ha maguk vannak. Akkor köszönnek a felnőttnek, előre engedik és bocsánatot kérnek, ha netán kicsit meglöknek siettükben. Jó lenne, ha csoportosan is jellemző lenne ez rájuk. Most így utólag belegondolva jó lett volna beszélgetni velük, kicsit többet megtudni róluk. Néhány kedves szó még senkinek sem akadt a torkán. Lehet, hogy nem vették volna jó néven, ha beszélgetést kezdeményezek velük. De akkor tudom, hogy velük van még teendő. Ilyenkor persze már én is okos vagyok. volt egy fiú, visszahúzódó, félénk, amilyen én is voltam egykoron és kicsit még ma is. A haját szárította volna, de nem működött a hajszárítója. Segítenem kellett volna. És így is teszek majd legközelebb. A szigorú nézéstől nem lesznek jobbak…

Leave a Reply

%d bloggers like this: