Miről álmodik egy magamfajta bölcsész?

Álmodok. Szép színes álmokat. Az életem értelméről álmodom. Vagyis ez már nem álom, csak merengés és ábrándozás, amelyről Vörösmarty óta tudjuk, hogy az élet megrontója. De ez az egy, amit biztosan nem vesz el tőlem senki. Az álmaimat. De Veletek, kedves olvasóim megosztok néhányat és biztosra veszem, hogy akadnak hasonló álmodozók. Következzék az ötvenedik bejegyzés!
A legtöbb ember arról álmodik, hogy boldog legyen. Ennek eléréséhez mindenki más utat választ. Én csak annyival érem be, hogy azt csináljam, amit szeretek. Vérbeli bölcsész vagyok, senki ne kérje rajtam számon a profitot. És tanár is vagyok, ez a hivatásom. Súlyosbítom a helyzetet: latintanár vagyok. Lőttek a normális életnek. Nem akarok mást, mint tanítani. És a társadalom ebből húzzon hasznot! Nem kézzel foghatót. József Attila harminckét éves korára jutott el odáig, hogy az egész népet akarja tanítani, de nem középiskolás fokon. Lassan eljutok én is erre a szintre, hogy azt gondoljam, a tanári hivatás végre segít szegény bajba jutott hazámon. Ha eddig, a korábbi bejegyzéseimből nem lett volna világos, én vérbeli humanistának vallom magam. És ezt viszem át a tanításba, ha a rendszer beenged. Persze élnék én a rendszeren kívül is, már az sem érdekelne. Aki meg akarja tanulni ezt a humanizmust az úgyis megtalál. 
Akarok egy latin iskolát. Már megvannak hozzá a tervek. De nincsenek tanítványok. Nem azért mert őket nem érdekli. Az igazgatókat, tankerületi vezetőket nem érdekli. És nem akarnak segíteni. Felajánlottam magam a köz javára, de a köz kivet magából, nem akar hallani rólam. Kidobtak az ajtón? Visszamászom az ablakon. Hiszem, hogy tudnék nyerni néhány tanítványt, akiket lehet a humánumra nevelni. Aztán utána már ők jönnek. Ma már a szakmaiság kevés. Senkiből nem lesz jó ember ha kívülről tudja a latin ragozást, a periódusos rendszert, a másodfokú egyenlet megoldóképletét vagy tudja az aradi tizenhárom neveit, de nem érzi át tettük súlyát? Embereket akarok nevelni a jövőnek!
Vannak más álmaim is. Beszippantott magába a film és a színház világa. Szeretek írni is. És hogyha ezt csinálom már nem is vagyok értékes ember? Írom a filmes kritikákat és szívesen foglalkoznék is ezzel, de erre mit mond az átlagember? Kinek használ ez? Nem élsz meg belőle! Hol van az a világ, ahol az ember abból él, amit szeret csinálni? Én tanítani szeretnék és filmeket nézni, novellákat írni és forgatókönyvet, kiállításra járni és színházba. Művész vagyok? Legyek! Bölcsész vagyok! Büszkén vállalom. Még akkor is, ha a társadalom kiveti magából a gondolkodókat, esetenként másként gondolkodókat. Ne kényszerítsen engem senki arra, hogy mást dolgozzak. Semmi mással nem tudom jobban a közt szolgálni, mint amihez értek.
Álmok, édes álmok… Majd a szalag mellet felébredek…

Leave a Reply

%d bloggers like this: