A történet szerint a fiatal Pi Patel családjával és az állatokkal elhagyja Indiát, hogy Kanadában kezdjenek új életet az állatokért kapott pénzből. Hajójuk viharba keveredik majd elsüllyed, a mentőcsónakban csak Pi marad négy állattal (zebra, orangután, hiéna és a tigris), közülük végül csak a tigris marad életben, így Pi-nek vele kell megosztani a csónakot. Ha le akarjuk egyszerűsíteni a sztorit, akkor csak annyit kell mondanunk, hogy a tigris megszelidítéséről szól a történet. Ha csak valóban erről szólna, tényleg nem lenne nagy szám.
Pi nem a tigrissel küzd, hanem saját magával. A tengeri hánykolódást felfoghatjuk Pi istenkeresésének is. Látjuk a film elején, ahogy a gyermek Pi a különböző vallásokkal ismerkedik, keresi Istent, akit végül szenvedései közepette talál meg. Végül az Istennel való kapcsolata válik a legfontosabb mondanivalóvá. Sokat beszél a film vallásról és hitről, néha kicsit talán elvontabban is. Nem tudom másoknak ez mennyire jön be, de az én világlátásomhoz közel áll a vallások efféle felfogása. Keressük ki mindegyikből a legjobbat és gyúrjuk össze. Igazából a film ezt hirdeti. Persze hallottam, olvastam olyan kritikát is, ami kicsit több valláskritikát várt volna el. Miért is? Nekem elég, hogy a megjelenített vallásokból egy-egy jó dolgot felvillantott, arra késztetve a nézőt, hogy ő is ismerkedjen meg ezekkel a vallásokkal.
Pi azt állítja, hogy a tigris szemében látja az állat lelkét. Apja viszont csak annyit mond erre, hogy a saját érzéseit, a saját lelkét látja viszont az állat szemében. A hánykolódás során többször is látjuk, hogy Pi megpróbál az állat lelkébe látni és barátságot kötni vele. Könnyen eszünkbe juthat a kis herceg történet is a rókával: a megszelidítés a barátság kezdete. De ahogy Saint-Exupery történetében van esély a barátságra itt kiderül, hogy ember és vadállat nem lehet barát csak amíg az érdekeik (a túlélés) összekötik őket.
A filmmel szemben több kifogás is felmerült. Az idősebb Pi narrációja többek szerint ront a történeten. Szerintem szükséges a magyarázata, segíti a megértést, csak az ő szemén keresztül láthatjuk, hogy mi is a történetének a valódi értelme. A színészi játékot is kifogásolták, de szerintem nem kellett ennél több. Suraj Sharma élete első filmjében pontosan azt hozta, amit elvárnak tőle. Nem Oscar-díjas alakítás, de éppen elég hiteles lesz a történet így is.
Minden kritika ellenére én élveztem a filmet és egyfajta megnyugvást adott. Engem nem tett Isten-hívővé, mert már az vagyok, de abban megerősített, hogy Isten mindenütt jelen van. A Pi élete jó film, aki hitről akar látni valami olyasmit, ahol nem győzködik az embert, az nézze meg.
