Hirdetések

Latine loqui licet! – Válasz a brit professzoroknak

Meglepetésként ért mindenkit XVI. Benedek pápa lemondása. Mégis a legjobb döntést hozta meg. Tisztelet illeti érte. A világ egyik legnagyobb méltósága lemond, mert úgy érzi, hogy idős kora okán már nem lehet egyháza javára, sőt mi több, inkább már csak kerékkötő lenne. Itt az ideje átadni a helyet a fiatalságnak, kicsit felfrissíteni az egyházat, még jobban ki kell lépnie a világba és elnyerni az emberek tiszteletét, ami az utóbbi időben sajnálatos módon megrendült. És erre egy Európán kívülről származó pápa lenne a legalkalmasabb szerintem.
De térjünk vissza kicsit XVI. Benedekhez. Ő egy igazi tudós pápa, könyvei és mindenféle megnyilatkozási híven tükrözik ezt. Legnagyobb tiszteletemet mégis azzal váltotta ki, hogy a latin nyelvet újra beemelte az egyházi köztudatba. Újra elkezdtek latinul misézni, a tridenti rítust követve, aminek számomra még megvan a misztériuma, abban sokkal közelebb érzem magamhoz Istent. Benedek pápa a latint gyakran használta különböző kihirdetéseknél, ráadásul a lemondási nyilatkozatát is latinul fogalmazta meg és latinul is mondta el. Ez számomra a leginkább becsülendő, hiszen nem hagyta cserben azt a nyelvet, amely már a kezdetektől szolgálja az egyházat. Lehetne vitatkozni arról, hogy milyen a latinsága (a klasszikus és humanista szövegekhez szokott embernek elég sok fordulata szúrhatja a szemét), de mégis ő volt az, aki a legmagasabb szinten állt ki az ügyünk mellett.
A BBC készített is egy összeállítást, amelyben összefoglalják, hogy milyen a latin nyelv helyzete most az egyházban és azon kívül (http://www.bbc.co.uk/news/magazine-21412604). Sok igazságot mond a cikk, de sok minden felett elsiklik. Reginald Foster atya megszólítása bölcs döntés volt, hiszen latinos berkekben sokan ismerik és tudják, hogy micsoda érdemeket szerzett a beszélt latin meghonosításában. Ismerőseim révén hallottam róla, hogy milyen kiváló szemináriumokat tartott, interneten néhány videó fellelhető róla. Az nagyon szomorú, hogy az egyházon belül hanyatlik a latin és ezt nem is tagadja a cikk, de Foster velem együtt optimista és bízik a latin nyelv túlélésében. A másik megszólított már kevésbé optimista és még kevésbé idealista, velem ellentétben. Nicholas Ostler szerint a latin csak arra jó, hogy olvassuk, arra kell képessé válnunk, hogy el tudjuk olvasni. Véleményem szerint nem értette meg, hogy miért is tanul az ember latint és azt se, hogy a latintanulás is messze egyszerűbb, ha párbeszédes formában csináljuk, beszélve messze jobban rögzül minden. És innen üzenem a kedves Ostler úrnak, hogy a latin nyelv igenis él mert jó néhányan beszéljük még! És ez köt össze minket, és bár távol vagyunk egymástól és ritkán találkozunk mégis ez az összekötő kapocs közöttünk.
Mary Beard szavai egyenesen sértenek:
One of the pleasures of Latin is that you don’t have to speak it and of course not many people do. It is charming that the Finns broadcast news in Latin. It doesn’t hurt. But it’s not why you learn Latin,” says Beard.
“You learn it so that you can read what the Romans wrote and what was written in Latin down to the 17th Century. You learn it to read Virgil.”
But can she and her classicist colleagues speak it?
“If you give us some nice claret, and as the claret goes down, we’ll drop our inhibitions and have a go.”
Lehet, hogy sokan vannak, akik meg sem próbálnak latinul beszélni, de azok nem tudják, hogy mit veszítenek. A fentebb említett neves tanáremberek pusztán tudományos okokból tanulnak latint, nekik a szövegek olyanok, mint valami régészeti lelet, amit kívülről kell tanulmányozni. És így szépen kihagyják az embert a szövegből. Lehet, hogy idealista vagyok, de nekem a latin többet jelent tanulmányozandó szövegeknél. A latin révén ismertem meg barátokat és tanárokat, akikért tűzbe tenném a kezem, és tudom, hogy ők is ugyanezt megtennék. Legyünk bár csodabogarak, mert latinul beszélünk, de ez az utunk.
Hirdetések

Hozzászólás

%d blogger ezt szereti: