A világ kibillent az egyensúlyából…

… és a világ tényleg rossz irányba halad. Az elmúlt napok történései is ezt erősítették bennem. Pedig szilárd a hitem, hogy világunk lehet jobb, szebb és leginkább megértőbb. Ha optimista embert keresel, itt vagyok. De amik mostanában történnek, azok mellett szó nélkül elmenni nem volna igazán humánus dolog.
Ez egyik dolog így esett: kosarazni voltam, a teremben előttünk karate-edzést tartanak általános iskolás gyerekeknek. Ez persze szép dolog, a küzdősportok sok mindenre megtanítják az embert, legfőképp az önvédelemre és a fegyelemre. Ezek a gyerekek még nagyon az út elején járnak, de a fegyelmet már nagyon jól tanulják, egy-egy vezényszó elhangzása után síri csend van a teremben. Erre csak azt tudom mondani, hogy bámulatos és bár lenne tartósabb, de nem az. A legrosszabb ezután következik. Az edzés végén elhangzik a köszönés és a lurkók, mint akik meg vannak zavarodva, őrült módjára rontanak ki a teremből és versenyt futnak az öltözőig. Csak sajnos az ajtó néha nem engedelmeskedik és visszacsapódik és a figyelmetlen egyént könnyem orrba vágja. Ez történt most is. Amivel nagy baj nincs is, hiszen ebcsont beforr – mondják a bölcsek. Egy kicsit fáj, aztán hamar elmúlik. De mi van akkor, ha szegény gyermek sírva fakad, ami egy alsós, tíz év alatti sráctól elfogadható viselkedés. De a többieké annál kevésbé. Képzeljük el a szituációt! Ott guggol szegény kisfiú egy sötét kis folyosón, egy méterre az ajtótól és sír, közben a pajtásai futnak el mellette és hangosan kinevetik! KINEVETIK!!!! Ezt annyira nehezen tudom megemészteni. Ebből a világból kiveszett a részvét, az együttérzés. Miért nem volt egy társ se, aki leguggolt volna mellé és vigasztalta volna? Ehelyett mosolyra görbül a száj, sőt mi több, nevetésre! Ez az egy eset sajnos nem kirívó, rengeteg ilyet látunk, tapasztalunk vagy hallunk róla, ideje lenne a cselekvésnek is. Tanárként többször átéltem ilyen helyzetet, de azok a környezeti tényezők miatt kontrollálhatók. Egy ilyen semleges térben az ember nem tudja felemelni a szavát az igazságtalanság ellen. Mert akkor is kinevetik…
Ez a világ számtalan esetben arcon köp, védekezni ellene nehéz. Az utóbbi napokban több ilyen is ért, az egyiket az előbb részleteztem. A másik nem ennyire drasztikus. Egy állásinterjún voltam, eladónak jelentkeztem. Dolgozni akarok, bármi áron. De valahol ez kevés. Ezen az interjún szembesültem azzal, hogy mennyire előítéletesek az emberek. Az egyik interjúztató kerek-perec megmondta, hogy nem fog nekem tetszeni a munka, mert túl sokat tudok, túl értelmes vagyok hozzá és kényelmetlenül érezném magam benne? Lehet, hogy igaza lett volna, ezt nem tudhatjuk, csak az zavart, hogy előre beskatulyázott. Egyébként is, mi az, hogy túl okos? Akkor minek tanul az ember, ha a szakmájában elhelyezkedni nincs módja, mert kevés a hely, máshová menni meg nem tud, mert túlképzett. Erre hagyok időt…
A világ kibillent az egyensúlyából…

2 thoughts on “A világ kibillent az egyensúlyából…

  1. Az erkölcsök, a klasszikus értékek, manapság érvényét vesztett emlékek csupán, mivel a világ a romlottság olyan fokára jutott, hogy még a \”betyárbecsület\” fogalma, hiedelme, is csupán naiv elképzelés, SAJNOS. Éppen ezért az örök igazságot hordozó bölcsességek, törvényszerűségek mára érvényüket vesztették a legtöbb emberre nézve. A gyerekek pedig, hála a médiának, korán megrontott lélekkel nőnek fel, és a világ szemében a legfőbb \”erény\” a gátlástalanság, az egyéni célok elérése, bármi áron. A világ régóta rossz úton halad, egyre sebesebben, és megállíthatatlanul, úgy tűnik. Az állásinterjút tekintve, más keretben, indokkal, de lényegében én is ugyanezt kapom, hogy túlképzett vagyok. Egy ismerősömtől hallottam, hogy valakit azért rúgtak ki egy építkezésről, mert kubikos munkát végzett, kiderült,két diplomával, amit letagadott.

  2. Messzemenőkig egyetértek. Sajnos a világ ilyen, de ahogy írtam is, örök optimista vagyok és küzdeni fogok azért, hogy ne így legyen. Ha a romlást megállítani nem is tudom, de mindenképp fékezni, lassítani akarom.A túlképzettség nem szabad, hogy indok legyen, ha az ember dolgozni akar. Ezzel lebecsüljük a tanulás és a munka értékét is. Én azon a véleményen vagyok, hogy erre hivatkozni szánalmas a munkáltató részéről.

Leave a Reply

%d bloggers like this: