Muszáj bátornak lennünk, még ha félünk is. (Alföldi Róbert pályázatáról)

Újra kezdődik minden elölről. Hamarosan lejár ugyanis Alföldi Róbert megbízatása a Nemzeti Színház élén. Ahogy várható volt, Vidnyánszky Attila személyében kihívója is akad. Megindul tehát a harc, hogy ki irányítsa a nemzet színházát. A maguk terepén mindketten nagyon sikeres színházvezetők. De Vidnyánszky mégis eljönne Debrecenből, ahol már szinte letelepedett, csakis azért, hogy a Nemzetit irányítsa. Mert a Nemzeti Színház irányítása presztízskérdés!
A színház szinte mindenhol a kultúra terjesztésének egyik sarokköve, nem mindegy tehát, hogy ki áll egy olyan intézmény élén, amely az egész nemzet kulturális értékeit hivatott képviselni. És innentől az egész politika. Azért szeretném azt hinni, hogy művészeti értékek és teljesítmények születik majd meg a döntés. Kár, hogy az ellenkezőjére már láttunk példát: az Újszínház új vezetőjét biztosan nem a kiváló pályázata miatt választották meg, a döntésben a politika akarata nyilvánult meg. Attól félek újra belebeszél majd a politika.
Alföldi Róbert nincs túl szerencsés helyzetben. A jelenlegi kormányzat nem nézi túl jó szemmel a munkásságát, amin nem segít az sem, hogy a szocialista kormányzás idején vette át a Nemzeti vezetését. Nem alkuszik meg senkivel, nem söpör problémákat a szőnyeg alá, egy olyan ember, aki tudatosan vállalja fel a konfliktusokat, mert csak azok mentén juthatunk el a megoldáshoz és a megnyugváshoz. Ez pedig valóban nehéz, hogy szembenézzünk a nehézségekkel, mert tudjuk, hogy a konfliktusok felvállalásában könnyen sérülhetünk, így nem is erőltetjük. Pedig szükség lenne rá… 
Mindenesetre Alföldi kapott hideget-meleget az utóbbi években, gyakran érték aljas támadások, alpári stílusban osztották ki az öltönyös urak a parlamentben, főleg a (szélső)jobboldal volt a hangadó. Alföldi pedig nem ment bele ebbe a játékba, pedig megsértődhetett volna, számomra ebben a helyzetben fontos emberi értékekről tett tanúbizonyságot: válaszaiban mindig mértéket tartott, sosem szidott senki, pedig megtehette volna. Talán nem fontos idéznem, hogy mi mindennek kiáltották ki, ezekkel azt hiszem sokan tisztában vagyunk. Alföldi emberiességből vizsgázott jelesre nálam és legteljesebb mértékben kivívta a tiszteletemet is. Bár művészi koncepciójával nem feltétlenül kell egyetérteni, és én sem mindig értek egyet – persze nem is ismerem túl jól a modern színjátszást – igazából nem ez számít, hanem az, hogy miképpen tudunk emberek maradni.

Amíg Vidnyánszky csak a bejelentésnél tart, addig Alföldi már megírta a pályázatát, amit már olvastam is és valóban meggyőző volt. Egy tisztán kivehető koncepciót vázolt fel, a színházi élet minden szegmensét érintve. És persze mindent adatokkal támasztott alá, nem a levegőbe beszél, ettől igazán hihető és biztató a pályázat. Csak erősíti Alföldi pozícióját az a sok támogatói nyilatkozat, melyeket a pályázatához csatolt.

Nem is értem, hogy miért pályázik Vidnyánszky a Nemzeti élére. A nyilatkozataiban felvázolt színházképe egy vándorszínház hasonlít, hiszen rengeteg vendégelőadást szeretne, sőt azt is, hogy saját társulata rengeteget utazzon. Ezzel nincs is probléma, de ehhez nem kell a Nemzeti, ezt Debrecenben is kiválóan csinálja. Na meg ezen kívül személycseréket is tervez. Ehhez sem kell a Nemzeti. Kedvenc színészeivel bárhol együtt tud dolgozni, az előadásnak így bárhol meglesz ugyanaz az értéke.
Ha szavazhatnék, mindenképpen Alföldi mellett tenném le a voksomat. Olvasva pályázatának bevezetését, olyan gondolatokat fogalmaz meg, amelyek már bennem is motoszkáltak csak nem találtam meg a megfelelő kifejezési formákat. A bejegyzés végén hadd idézzem Alföldi Róbertet:
Sokszor szeretnénk megúszni a nehéz pillanatokat, a nehéz döntéseket, és könnyebb lenne, ha csak a szépet, a jót kapnánk, és megmondanák nekünk, mit gondoljunk, de én mélyen hiszek abban, hogy ez hosszú távon nagyon téves stratégia. Pillanatokra ugyan elkábíthatjuk magunkat, de a szembenézés megúszhatatlan. És ha mi most nem tesszük meg, ha nem járunk a végére annak, hogy kik vagyunk, akkor a következő generációkra marad a feladat. Minél tovább odázzuk annak kimondását, hogy mindannyian felelősek vagyunk magunkért és a másik emberért, sőt egész nemzetünkért, akkor éppen önállóságunkat, egyediségünket, hitelünket veszítjük el a világ és önmagunk szemében is. Muszáj bátornak lennünk, még ha félünk is.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s